A berlini, sokoldalúságáról ismert tervező kanadai és német, ráadásul táncművész szülők gyermekeként ahogy mondani szokták az anyatejjel szívta magába a különböző kultúrákat, művészetek iránti vonzalmat, a kreatív szemléletet. Nem is lehet más a magyarázat arra, hogy valaki képes a poliuretán habba belelátni a szépséget és lehetőséget. Nem tett mást, mint a kifújás után eredeti térfogatához képest többszörösére duzzadni képes és a levegő hatására megkeményedő habot kézműves alapanyagként értelmezni. Azért egy picurkát tanult is az úr, s megfordult a design fővárosaiban, hogy elmélyítse tudását, tapasztalásait újabb inspiráló behatásokkal vegyítse. Meglehetősen sajátos szemmel nézi és éli a világot, magabiztosan és hihetetlen, formabontó megoldásokkal borzolja a kedélyeket és vívja ki az elismerést a tervezők, művészeti vezetők között.

Formái, ötletei, alkotásai megjelennek a kortárs vizuális kultúra különböző területén és felületén, tárgyai megtekinthetők alkalmasint neves múzeumokban, tudására igény tartanak, mint oktató, előadó. Sokoldalúságának és egyik szüleménye a Tajték névre keresztelt lámpa. Tudniillik, hogy a mögöttes gondolatokat ébresztő szó angolul használt „scum”, valójában latin eredetével s jelentésével, úgy mint „hab” insipirálta a művészt a névadásra. A hab pedig szinte lefolyik a lámpaburáról, s teremt meglehetősen furcsa, egyesekből visszataszító érzéseket kiváltó, másokat lenyűgöző vizuális élményt. A 2003-as milánói projekt a mai napig foglalkoztatja a tervezőket.

Hogy Seymour desinger vagy képzőművész? Szerintem Ő sem tudná egyik vagy másik mellé tenni voksát. A jelenkor fiataljai mindenesetre akár testközelből is figyelhetik szakmai észrevételeit, tanulmányozhatják nem szokványos alkotásait.

(fotó: jerszyseymour.co)