Jump to content

Lehet másképp is kezdeni

2019. 08. 26. 19:00

Hogy mit is kezdünk nemsoká? Igazából már csak néhány nap választ el attól, hogy belekezdjünk a 2019-2020-as tanévbe. Sok gyerkőc már lázasan készül az iskolába, mások kevésbé, de ettől még a nyári szünet véget ér.

Míg a kis elsősöket még minden érdekel, addig a felsőbb évfolyamosok már jól tudják, hogy mindjárt megkezdődik az a fajta munka, amely a gyerekeket a tankönyv felé terel. A tanulás igencsak megerőltető.

A szülők számára pedig sokkal megterhelőbb lehet, az évkezdés előtti taneszközök megvásárolása. A tankönyveket már 10. osztályig ingyenesen kapják meg a nebulók, így az sok esetben nem tereli meg mindegyik szülőt, de a taneszközök, iskolatáska megvásárlására is gondolni kell. No persze, nem árt a ruhatárat is felújítani, mert a szülők jó része akkor döbben rá, hogy mekkorát nőtt gyermeke, amikor megnézik, hogy a tavasszal viselt ruhákból melyik maradhat, melyiket kell lecserélni.

A tanévkezdés tehát mindenképp zsebbenyúlós, de néhány hasznos teendővel elébe mehetünk a felesleges kiadásoknak.

A legtöbb iskolában az előző évről megmaradt, még használható eszközöket a következő tanévben is jók lehetnek, ezért kötelező az otthoni leltár. Ebbe természetesen a gyerekek is bevonhatók. Jó, ha tudják, hogy mijük van. Biztosan megpróbálnak kikönyörögni új táskát, tolltartót, és akár minden más taneszközre igaz lehet ez, de szülőként a sarkunkra kell állni. A még szép állapotú eszközök helyett felesleges újat venni. Ezzel pénzt is spórolhatunk, de a tudatosságra, a fenntarthatóságra is neveljük gyermekeinket.

Az alsó tagozatos gyerekek tanítói rendszerint listát készítenek a beszerzendő eszközökről, és érdemes ez alapján megnézni az otthoni felhozatalt. Csak azt kell beszerezni, ami nincs, vagy az otthoni már elnyűtt. A beszerzendő eszközökről készítsünk listát azért, hogy a boltba megyünk, akkor a kosárba rakott termékeket ki tudjuk húzni és átláthatóvá válik. A lista azért is fontos, mert attól nem szabad eltérni, vagyis így nem vásárolunk haszontalan taneszközöket.

Egyes taneszközök beszerzése az első iskolai hetekben nem létkérdés, így ha marad is le valami a listáról, talán szeptember közepe táján már olcsóbban is hozzájuthatsz.

A testvérek egymás között elörökölhetik a még jó állapotú eszközöket, és akár másodkézből jóval olcsóbban is beszerezhető bármilyen termék.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)