A hisztis gyerek...
Amikor a gyermek egyik percről a másikra hirtelen 180 fokos fordulatot tesz és az addig csendes, nyugodt, aranyos kisgyermekből egy ordítós, hisztis, sírós, csapkodós, toporzékolós gyermek válik a szülő rögtön kétségbeesik és úrrá lesz rajta a pánik.
Önmagunkban keresni a hibát, nem segít...
A legtöbb szülő ilyenkor rögtön önmagában keresi a hibát, és felteszi magának a kérdéseket, hogy Mit ronthattam el? Hogyan kezeljem a gyermekem? Szükség van esetlegpszichológusra? Kifogja nőni? Nincs valami betegsége? Miért és meddig csinálja? A hiszti korszak általában 1,5-2 éves kortól 3-4 éves korig tart. Ez az időszak teljesen normális velejárója a gyermeki fejlődésnek. Ebben a korban ráébred a gyermek,hogy ő egy önálló, független jelenség. A létező összes eszközzel és módon megpróbálja érvényesíteni az akaratát, és a hiszti erre kiváló módszer. Ilyenkor ne essünk pánikba, ezt a legtöbb gyermek így gondolja. Ilyenor kezdik tudatosan használni az „én” , „enyém” és „egyedül” szavakat. Az éntudat és az anyáról való leválás áll a dacosságuk mögött. A dacos viselkedése nem más, mint annak hangsúlyozása, hogy ő jelen van, és amit akar azt megcsinálja, vagy megkapja, akkor amikor ő akarja.
Ha a szülő ilyenkor a csend és a nyugalom érdekében nem nyomatékosítja a gyermekben, hogy ez nem így működik könnyen megeshet, hogy a kicsit tudatosan fognak hisztizni egy olyan helyzetben, mikor valamit el szeretnének érni, vagy megszeretnének kapni. A hisztis gyermekre jellemző, hogy a hiszti során annak ellenére, hogy nem akar engedelmeskedni nagyon vágyik a szülői szeretetre, maga is szenved a saját akaratosságától. Nem ajánlott ilyenkor büntetni és fegyelmezni, mert a későbbi lelki fejlődésére ez mind negatívan hat. Persze látni kell a határt az egészséges hiszti és a kóros hiszti között. Ne engedjük őket a fejünkre nőni!
Miért hisztiznek?
A hisztirohamok valójában nem a „rosszaság” jelei, és nem azért csinálja a gyerek, hogy a szülő kellemetlenül érezze magát emiatt, otthon vagy éppen házon kívül. A hiszti az idegrendszeri, agyi éretlenséget jelzi. A két-hároméves gyerekeknek még nem elég fejlett az agya ahhoz, hogy kontrollálni tudja a saját érzelmi rohamait. Mindenközben azonban maga is szenved attól, hogy váratlanul és hirtelen elöntik az érzelmei és nem tudja még őket kontrollálni. Azt sem tudja ilyen korban még egy gyermek pontosan kifejezni, hogy mi bántja. A picik könnyen kapnak hisztirohamot ha fáradtak, álmosak, éhesek, de akár az unalom is kiválthatja belőlük ezt az érzést. Akkor is a hisztit választják „megoldásként” ha nem kapnak meg valamit, játékot, csokit, vagy a szülő nem figyel éppen rájuk. Ilyenkor tehetetlennek érzik magukat, és veszteségként, kudarcként élik meg a pillanatot. És ebben az esetben is a csalódottság és a szomorúság kifejező eszköze a hisztiroham.
Amit ilyenkor tehetsz, ha hagyod még megnyugszik. A kiabálás, büntetés minden esetben, csak ronthat a helyzeten és komoly lelki problémákat eredményezhet a későbbiek során. A gyermek felszabadul és megkönnyebbül, ha szülei képesek őt hisztisen is elfogadni, megnyugtatni, és lecsillapítani. Ha a hiszti hatására frusztráltak, ingerlékenyek, kiabálósak leszünk, a gyermek feszültsége is csak tovább nő majd.
