Az öregedés folyamata egészen a születés pillanatától az élethez tartozik, azonban gyermekek ezzel mit sem foglalkoznak. A csemeték alig várják, hogy ne a szülők által meghatározott szabályok szerint kelljen élniük, hanem végre magunk irányítsák az életüket. A felnőttek életébe kerülve szembesülnek azzal, hogy az nem is az, amit magunkban dédelgettek. Gyorsan telik az idő, és leginkább a gyerekeken lehet ezt észrevenni. Nemrég születtek, és már iskolások, nem sokkal később már ők is a magánéletüket élik. Ha magára marad újból a szülőpáros, olykor céltalanná válik az élet. Előfordul, hogy megzavarodik a szülők élete és máshol keresnek megnyugvást, kihívást, kalandot. Ezt nevezik kapuzárási pániknak. A fiatalokhoz fogunk visszakanyarodni. Nemcsak a korosodást nehéz elfogadni, a fiatal korosztály elindulása is lehet nehézkes, elérheti őket a kapunyitási pánik.

A társadalmi elvárások és szerepek is alkalmazkodnak az életritmushoz. Néhány generációval ezelőtt már fiatalon férjhez mentek a nők és szültek, a mai világban meg egyáltalán nem csodálkozunk rá, ha harminc felett, közel a negyvenhez (vagy akár azon túl) szüli meg egy nő az első gyermekét. De jellemző az is, hogy tovább tanulunk, később állunk munkába, így a saját egzisztencia megteremtése is eltolódik. A legtöbb fiatal életét segítik ugyan a szülők, akár anyagilag is támogatják, amennyire tőlük lehetséges, ám bizonyos dolgokat a fiataloknak kell meglépniük, megoldaniuk. A felnőtté válás nem egyszerű feladat. Megtalálni azt a területet, amelyben képezni szeretné magát, hogy az igazi életbe kikerülve hasznos legyen a társadalom és saját maga számára is, nagy kihívás. A fiatalok is aggódhatnak jövőjük miatt, ha nagy terveik vannak, akkor azért, hogy meg tudják-e valósítani, ha pedig nincs semmilyen tervük, céljuk, motivációjuk, azt is frusztráló lehet. A fiatal felnőttek életkezdésével kapcsolatos stresszes időszakot nevezik kapunyitási pániknak.

Mindig azt vágják a mai 20-30 éves fiatalok fejéhez, hogy előttük a lehetőség, és nagyon sokfelé indulhatnak el. A sok lehetőség is növeli a bizonytalanságot, amely további frusztrációt okozhat. Való igaz, hogy ők még bármibe belekezdhetnek, de egyértelmű igényük lenne olyan pályát választani, amelyben szívesen dolgoznának nap, mint nap, és a fizetésük elég lenne ahhoz, hogy megteremthessék saját családjuk egzisztenciáját. Néhány évnyi keményebb tanulás és munka után jöhet csak a családlapítás. Ezek már mind olyan tervek, amelyek frusztrációt kelthetnek a fiatalokban, hiszen a gyermeki mivoltukból kinőve már saját életükben érzik annak súlyát, hogy mivel jár a normál, átlagos életszínvonal fenntartása is. A legtöbb fiatal felnőttnek azonban ennél sokkal nagyobb a vágya, de a megvalósítás már nem megy olyan könnyen.

Van, aki a látszólag semmiből képes megvalósítani nagyszabású terveit, míg mások minden adott lehetőséggel sem tudnak élni. Egy új világ köszönt be életükbe, és ijesztő ezzel szembesülni. Gyermekkorban kell megválasztanunk, hogy felnőttként mivel szeretnénk majd foglalkozni. Ha nem a gyerekek, akkor a szülők választják ki az iskolát, a szakmát, és ezzel máris rossz vágányra terelődhetnek a fiatalok. Időbe telik, amíg maguk jönnek rá, hogy az adott szakma, adott munka nem az igazi. Vagy változtatnak rajta és belefognak az önmegvalósításba, vagy beleragadnak abba.