Az iskola előtt álló gyerekeken nagy a nyomás. Az óvoda utolsó éve már arról szól, hogy játékos keretek között, de az iskolára készítsék fel az óvópedagógusok a hamarosan iskolába kiröppenő gyermekeket.
Leendő anyukaként, még a meg sem született gyermek előtt azt fejtegetjük gondolatainkban, minden telhetőt megteszünk majd azért, hogy gyermekünk képességeit maximálisan a felszínre hozzuk.
Minden évben várják, és minden évben el is érkezik az a dátum, amely gyermekeink születésnapja. Olyan ünnepi esemény ez, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Nincs mese, szülinapi bulit kell szervezni.
Elcsépelt közhely már, hogy világunk felgyorsult, de attól még így van. Ez magával vonzza azt is, hogy életmódunk is ehhez igazodott, amely okozhat fejtörést.
Nőként szinte biztosan kinyilatkoztatható az, hogy sosem mindennel vagyunk elégedetten testünkkel kapcsolatosan. Mindig van legalább egy részünk, amely túl ilyen, vagy túl olyan.
A mi kultúránkban a halál elfogadása gyötrelmes belső harc. Az emberiség történelmével egyidős az a szokásunk, hogy az elhunytakról valamilyen formában megemlékezünk.
Egy nő életében legjobb esetben bekövetkezik az, amire régóta vágyott, anya lesz. Ez persze azzal jár, hogy a munkahelyét ott kell hagyni egy idő után.
A látszólag kiegyensúlyozott gyermek lelkében is tombolhatnak viharok, amit nem minden esetben tud megfelelően kifejezni, ha a szülő nem fordít rá elég figyelmet.
A fülbevaló kérdésében a lányos szülők érintettek. Amikor megszületik egy kislány, valahogy úgy tudjuk elképzelni, hogy habos-babos ruhában tipeg körülöttünk, jellemzően rózsaszín és lila ruhákban babázik.
Születendő gyermekünk várásának időszakában is azon ügyködünk, hogy minél egészségesebb életet biztosíthassunk neki. Magzatvédő vitaminokkal, egészséges életmóddal azon dolgoznak az anyukák, hogy babájuk egészségesként szülessen a világra.
Influenzás, megfázós időszakunkat élhetjük, amelynek egyik gyakori és kényelmetlen tünete az orrfolyás. Ma már orrspray, orrcsepp kapható annak érdekében, hogy az orrjáratunk szabad legyen, és könnyebben juthassunk oxigénhez. De a
Tele van a média olyan személyekkel, akiket hozzátartozóik kétségbeesetten keresnek. Bizony, sok esetben, minden előjel nélkül (?!) elindul valahová egy személy, azonban oda már nem érkezik meg, és haza sem