Jump to content

Ne hervadj el, ha itt a tavasz

2017. 03. 01. 17:00

Végre megmutatta és talán egyre többet fogja magát mutatni a nap. A tavasz már belépett az életünkbe. Azt várjuk el magunktól, hogy a tavaszi pezsgés, a megújulás időszaka árassza el testünket, de előfordulhat, hogy éppen a fáradtság lesz úrrá rajtunk.

Alig vártuk már, hogy akár egy halvány jele is legyen a tavasz közeledésének. Most már látjuk, érezzük, tombolnia kellene bennünk az energiának. Ehelyett azonban mérhetetlen fáradtság uralkodik benned?

Ahogy ébredik a természet, úgy várnák el ugyanezt magunktól. Otthonunkból végre kibújhatunk, kevesebb és vékonyabb öltözék is elég már, de az energiaszintünk nem biztos, hogy ezzel együtt megsokszorozódik. Nyoma sincs annak, hogy túltengne bennünk a tettvágy, a motiváció. Sőt mi több, ennek ellenkezőjét tapasztaljuk magunkon mondhatni indokolatlanul. Fáradtak vagyunk a pihenés ellenére is, a legkisebb problémára is ingerülten reagálhatunk. Kellemetlen tünetekkel jelentkezhet a tavaszi fáradtság, amely a testünk reakciója az évszakváltásra.

Téli készleteink teljesen kiürülőben vannak, és erre kellene nekünk sok energiával reagálni. Az energiatartalékokat is kiaknáztuk már ekkorra, de emellett még számolni kell a hormonok szintéjnek ingadozásával is. Tavasszal ugyanis szervezetünkben a szeratonin, vagyis a boldogsághormon is ingadozik, és éppen így tesz a melatonin is, amely az alvási ciklust irányító hormonunk. A hosszú téli éjszakák, a rövid nappalok, a fény hiánya arra sarkallja az ember szervezetét, hogy ez a meltonin fokozottabban termelődjön szervezetünkben. Télen emiatt nő meg az ember alvásigénye. Ahogy közeledik a tavasz, egyre nyúlnak a nappalok, később sötétedik, és több fényhez is jutunk. Elkezd fokozódni a szeratonin termelődése, csakhogy idő szükséges ahhoz, hogy a hiányállapotot ki tudja a szervezet egyenlíteni. Amíg ez meg nem történik, addig lehangoltnak, végtelenül fáradtnak, örömtelennek érezhetjük magunkat.

Sokan érzik meg saját bőrükön a tavaszi fáradtság kellemetlenségeit, de ez egyáltalán nem törvényszerű. Ahogy a télre is felkészülünk, úgy kell átmenetet biztosítani szervezetünknek a tavaszhoz is. Ma már szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap az elegendő folyadékfogyasztás. A tavaszi fáradtság tüneteinek elkerülése érdekében ebben az időszakban még inkább oda kell figyelni. Ahogy a természet is most nyílik és éled újjá, úgy kezdhetünk mi is tisztító vagy salaktalanító kúrába. A szervezet méreganyagainak eltávolításában a szaunázás is segíthet. Már az is elég lehet, ha odafigyelünk arra, hogy naponta legalább ötször étkezzünk és csak kis mennyiségű élelmet vegyünk magunkhoz. Fogyasszunk minél több zöldséget és gyümölcsöt. A reggelt indítsuk egy frissítő zuhannyal, méghozzá váltakozó hideg-meleg vízzel.

Végre egyre gyakrabban süt ránk a nap. Már az erejét is fitogtatja, így nagyobb kedvünk is van sétálni, a szabadban mozogni. Jól is tesszük. Mindenki erejéhez képest vágjon bele sétába, kocogásba, kerékpározásba, de így növeljük azoknak a hormonoknak a szintjét, amelyek jó közérzetet biztosítják. A szabadban töltött időt egy padon ülve, napfényben fürdőzéssel is megteheted. A napfény segítségével a D-vitamin termelődése is fokozódik.

(Forrás: marmalade.hu | eye-emporium.com, nadezdadantes.deviantart.com, expediablog.co.uk/képek)