Mindenképpen. Hiszen, Te választod a társadat, annak mindenféle emberi aspektusával egyetemben. A gond az, hogy tökéletes párkapcsolatra vágyunk, ahol csupa pozitív örömben és emelkedett állapotban létezhetnénk, ám a mindennapokban ezt ritkán tudják a párok egymásnak megadni.

Menjünk vissza a kályhához: miért választ az ember társat magának? Te miért választasz társat magadnak? Már önmagad számára ez az alapvető kérdés sok érdekes választ adhat, mert kiderülhet néhány alapvető félreértés és elvárás a párkapcsolatokról: sokan megszokásból, mert nem ismernek más mintát, mert nem szeretnek egyedül lenni, biztonsághiányból, vagy a pártól várják a boldogság megérkeztét. Ritkán az a válasz, hogy: „Teljes ember vagyok, és Te vagy az, akivel szeretném megosztani a teljességemet, boldogságomat.”

Azt gondolom, alapvetően ez lenne a lényeg: „egyedül is teljes vagyok, de veled valahogy jobb az élet”. Ha pedig nem így van – márpedig igencsak ritkán szokott így lenni – akkor elkezdődik az egymásra mutogatás, a „miattad ilyen a kapcsolatunk”.

Ahogy ez a mondat elhangzik – akár gondolatban is – onnantól kezdve igen nehéz visszatalálni ahhoz az idilli állapothoz, amivel általában egy együttlét kezdődni szokott: a mézes hetek, tele szerelemmel és föld felett lebegéssel. Hiszen, innentől kezdve befészkeli magát az agyba ez az életérzés: „ha a párom ilyen-és-olyan lenne, sokkal boldogabb lehetnék”. Végtelen körforgást teremt, hiszen a hibák okát nem magunkban kezdjük el kutatni és feloldani, hanem a másikban látjuk meg. Nem is gondolunk arra, hogy a „hiba” bennünk van – hiszen olyan jól lehet BIZONYÍTANI azt, hogy a másik tehet róla.

Ezzel pedig be is léptünk az örök boldogtalanság útvesztőjébe: mert a boldogságát kereső ember mindig fog találni a társában (is) magyarázatot a saját negatív érzéseire, élettapasztalataira. Ez az egyszerű, a könnyebbik út. A nehezebb az: nem foglalkozom EGYÁLTALÁN a társam hibáival.

Csakis magammal. Meghagyom és elfogadom őt olyannak, amilyen; hiszen ő is ember. Ő sem tökéletes. Nem foglalkozok vele – hiszen Őt talán azzal segíthetem a legjobban, ha teremtek egy olyan lényt magamból, aki mindentől függetlenül megtalálja a teljességét. Ekkor már nem hibáztatom a másikat, hatalmas terheket veszek le a válláról, s tisztítom ki a párkapcsolatot.

„Boldog vagyok, nem tőled várom a boldogságomat, de tudok neked adni, mert nekem van.” Ez nehéz persze, mert nem a párkapcsolatért dolgozol, hanem magadért. Itt nincs ott a másik, nincsenek ott a „közös” dolgok. Sőt, ez szembe megy azzal, amit a párkapcsolatról tanultunk eddig. Kérlek, ne is higgy nekem – hiszen ha nem vagy elégedett a párkapcsolatoddal, csinálhatod tovább azokat a dolgokat, amiket eddig jónak gondoltál… de ha nem vezettek igazi megoldásra, akkor talán valami hajmeresztőt kéne tenni. Talán TE vagy az ok, még akkor is, ha be tudod bizonyítani, hogy a másik.

Aki nem hiszi, járjon utána. 

Kiss Balázs Kunó
író, spirituális tanító
www.csillagmag.hu 

(Fotó: www.shannonpeck.com)