Jump to content

Idős korban a szerelem

2015. 08. 31. 16:00

Sokan válnak egyedülállóvá idős korukra. A társ halála, elvesztése a leggyakoribb ok, ám a gyerekek kirepülése a családi fészekből átértékeltetheti a párok életét. Döntenek úgy idősebb házaspárok is, hogy onnantól kezdve külön életet kívánnak élni, de még egy harmadik fél betoppanása sem lehetetlen.

A szerelem kortalan, szokták mondani, és valóban. A legszebb persze az lenne, ha a fiatalkori szerelem futna ki életünk végéig, ám ez sokak számára nem jön össze. Szívet melengető látvány, amikor egy idős pár kéz a kézben botorkál. Megértek már sok mindent, jót és rosszat egyaránt, mégis egymást támogatva és erősítve jutottak közösen az öregségig.

Sokan nem hisznek az időskori szerelemben, de ez csak addig igaz, amíg maga is át nem éli azt és abban a korban. Néhányan, mint vízbefúló utolsó, kétségbeesett kapálózását látják az idős emberek között kialakuló szerelemben.

A legtöbben elfogadják azt az állítást, amely szerint a magas fokon lángoló szerelem egy idő után átbillen szereteté. Igazából azok a párok maradnak együtt, akik ha nem házasodnának össze, akkor is szerették volna egymást.

Azt gondolnánk, hogy idős korban már sokkal gátlásosabb az ember, hiszen teste megélt már sok évet, az idő megtette hatását. Ami régebben kecses, finom tapintású, izomtól feszülő volt, az mostanra sehol nincs. Gondoljunk csak bele, ha igazán szerelmesek vagyunk, akkor tökéletesnek látjuk az imádott félt. Más közel nem biztos, hogy annyira csodálatosnak, helyesnek véli szerelmünket, mi tántoríthatatlanok vagyunk afelől, kifogtuk a legjobbat. Ha az idős pár tagjai korábban, fiatal korukban is ismerték egymást, de az élet úgy hozta, hogy nem a másik mellett élték le életük jelentős részét, akkor van egy emlékkép a másik fiatalkori énjéről. Ha idősebb korban újból találkoznak és kialakul köztük intim, szerelmi kapcsolat, akkor legfeljebb megjegyzik egymásnak, hogy régen nem ilyen volt a másik teste, a kornak tudják be ezeket a változásokat és tovább is lendültek a kényes témán. Akik azonban idősként ismerkednek meg egymással, még ennyire sem foglalkoznak a test változásaival. Teljesen természetes állapot.

Az időskori szerelem egyszerűbb, mert azok az emberek, akik idősebb korukban ismerkednek össze és szerelembe esnek, a szerelmet keresik. Visszakapnak egy darabkát fiatal korukból, amikor felhőtlenül boldogan éltek. Szinte rózsaszín ködfátyol lebegett szemük előtt, és idősként újból esélyt kaptak erre a sorstól.

Azt gondolják a fiatalabbak, hogy 50-en túl már nem is olyan jó az élet. A nők megküzdenek a klimaxszal, a férfiak potenciája csökken, és vége az életnek. De ez nem így van. Lehet, hogy már nem olyan gyakori a szexuális aktus egy idősebb pár életében, de az lehet intenzívebb, mint fiatalabb korban.

(Kép forrása: happsters.com)