Az ember társas lény. Ezt szokták mondani, és teljeséggel igaz is. Nem mindig vágyunk a körülöttünk lévő nagy nyüzsgésre, olykor jót tesz a választott magány.

Kiszakadni a megszokott közegünkből néhány órára, vagy akár napra, elhúzódni valahová csak kis időre, fontos, hogy magunkkal is foglalkozzunk. Más azonban, ha ezután visszatérünk a családunk körébe, barátainkhoz. Sokan vannak azonban, akiket a magány már szinte mardos. Hiába vesznek körül minket emberek mindenfelé, olykor így is a magány uralkodhat el rajtunk. Bárhová megyünk, mindenütt találkozunk embertársainkkal, ám amikor hazamegyünk, és senki sem vár, nincs társunk és nincs olyan jó barátunk sem, akivel gondolatainkat megoszthatnánk, az hosszú távon megvisel minket.

Emberek vagyunk, társas lények, akik ha egy ideig élvezik is az egyedüllétet, még nem feltétlenül magányosak. Aztán ha ez az egyedüllét már túl sok, nincs kivel megosztani a mindennapjainkat, akkor kezdi felőrölni az embert és úrrá lesz a magány.

Nem csak a fajfenntartás szempontjából választunk párt magunknak, vagy keresünk barátokat, hanem biztonságérzetet ad, ha többen körülvesznek. Annak ellenére, hogy tudatában vagyunk annak, mennyi ember vesz körül, mégis érezhetjük magunkat magányosnak.

Kísérlet alá vetettek egereket, melyek közül néhányan társaságban éltek, és voltak egyedül élő rágcsálók is. Azok az egerek, akik társaságban éltek, máshogy működött az agyunk. A magányosan élő egerek egyik agyi területének idegi kapcsolata sokkal gyérebb volt, így kiderült, hogy a magány érzésében ennek a területnek nagy szerepe van.

Ahogy az emberek között is vannak barátságosak és magányos farkasnak mondható személyek, úgy ez megfigyelhető az egerek között is. Az az egér, amelyik dominánsabb volt, kedvelte a társai közelségét, az agynak ezért felelős területe is jóval aktívabb volt. Ugyanakkor, ha ezeket az egereket elzárták társaiktól, a magányt sokkal nehezebben élték meg, szinte fájdalmat éltek meg a magányban.

Ez mondható el az emberek esetében is. Ha azonban a magányos idő után újból társasági életet tud valaki élni, akkor arra nagyobb dózisban van igénye tenni. Ez igaz az emberek és az egerekre is. Vagyis az agy egy bizonyos területének aktivitása befolyásolja, hogy magány esetén mennyire szenvedünk vagy nem szenvedünk.

Az introvertált, befelé forduló személyek jellemzője az, hogy nem szeretnek szerepelni,, nem okoz számukra gondot, ha egyedül kell lenni. Természetesen a tartós magány senki számára nem kívánt állapot, de az introvertáltakat kevésbé viseli meg az egyedüllét, mint az extrovertált személyeket. Az introvertált emberek számára is szükségesek a társas kapcsolatok, de az egyedüllét nem mindig rossz (ha az nem állandósult állapot).

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!