A másoktól való izoláció fizikailag is károsítja szervezetünket. A magányos embereknek magasabb a vérnyomása, érzékenyebben reagálnak a fertőzésekre, hamarabb kialakulhat náluk az Alzheimer-kór és az idős kori elbutulás is. A társtalanság ráadásul egy csomó hétköznapi dologra is rányomja a bélyegét, alvásgondokat, figyelemzavart okoz, de a logikus gondolkodásra is károsan hat.

Hogy pontosan mi okozza ezeket az elváltozásokat, arra nem találtak még választ a tudósok, de annyi biztos, hogy a magányos emberek sokkal több stressz hormont termelnek, melynek valószínűleg az lehet a hátterében, hogy elődeink számára nagyon veszélyes, akár halálos kimenetelű is lehetett, ha elszakadtak a csoportjuktól.

A fizikai tüneteknél az elszigeteltség már csak a lélekre gyakorolt hatása súlyosabb. Először is ilyenkor teljesen felborul és lelassul az időérzék. Egy francia geológus, Michel Siffre 1961-es kísérletében két teljes hónapot töltött a francia Alpok egy gleccserszakadékában azt vizsgálva, hogyan hat a teljes sötétség az emberi szervezetre. Kiderült, hogy a férfinek öt percébe tellett elszámolni annyi ideig, amiről ő azt feltételezte, csupán 120 másodperc.

Egy hasonló kísérletben a 366 napot a föld alatt töltött olasz Maurizio Montalbini meggyőződése volt, hogy csak 219 nap telt el azóta, hogy utoljára látta a napvilágot. Montalbini alvásciklusa is megváltozott, az éber és alvó belső ritmusa megduplázódott. Azóta rájöttek a tudósok, hogy a teljes sötétségben az emberek belső órája 48 órás ciklusra áll át, ahol 36 órát töltenek a delikvensek ébren, majd 12 órát alszanak.

A montreali egyetemen is végeztek kísérleteket hasonló témakörben. A kísérleti alanyoknak hosszú napokat, heteket kellett eltöltenie egy emberi kapcsolatokat nélkülöző magánzárkában, ahol minden külső, látással, hallással, tapintással járó ingert igyekeztek a minimálisra csökkenteni. A résztvevő alanyokon már néhány óra elteltével ijesztő tünetek mutatkoztak, és halucinálni kezdtek. A kellemetlen érzésektől a kísérlet végén sem tudtak szabadulni. Más hasonló kutatások hasonló eredménnyel jártak, amiből arra lehet következtetni, hogy az agy, ha nem kapja meg kívülről az aktív ingereket, akkor elkezdi létrehozni azokat saját maga.

Ennek ellenére mégis vannak olyanok, akik sikeresen megküzdöttek az elszigeteltséggel. Az egyik ilyen ember, Hussain Al-Shahristani, tíz évet töltött magánzárkában. Ép eszét úgy sikerült megőriznie, hogy matematikai feladványokat készített magának, amiket aztán megpróbált megoldani. Egy másik, magyar származású rab a fogságban töltött hét év során az általa beszélt hat nyelv szavait idézte fel újra és újra.

A számtalan kísérletből annyi biztosan látszik, hogy az ember társas lény, akinek rendkívüli nagy szüksége van másoktól érkező ingerekre, érintésre, beszégetésre. Ideig-óráig talán mindezeket pótolni tudjuk a képzelőerőnkkel, de hosszú távon mindenképp nagy károkat okoz a magány.

(BBC, kép: glogster.com)