A kutatók két életstílusú ember étkezési szokásait és annak hatásait vizsgálták: azokét, akik rendesen megreggeliznek, és azokét, akik inkább koplalnak ebéd előtt.
Ehhez a kísérletben részvevő 21 és 60 év közötti alanyokat két külön csoportba osztották. A ’böjtölő’ csapat délig semmi kalóriát nem vett magához hat héten keresztül, a reggelizős csapat pedig 11 óra előtt 700 kalóriát fogyasztott el, ebből 350-et rögtön az ébredést követő két órán belül.
Az ellentétes híresztelésekkel szemben a reggelizős csapat nem érzett vágyat később sem, hogy ezen felül még bekapdosson kisebb falatokat, és az emésztésük sem változott meg. Cserébe viszont szívesebben mozogtak, és így jóval több energiát égettek el –körülbelül 442 Kcal-t közvetlenül a reggeli elfogyasztását követően. A vércukorszintjük is stabil maradt, szemben a böjtölő csoporttal.
A kutatás eredményeit összefoglalva Dr James Betts így fogalmazott:
-Azok, akik reggeliznek több kalóriát égetnek el. E mögött pedig nem az áll, amit sokan gondolnak, hogy egy gazdagabb reggeli után csökken a hajlam a két étkezés közötti falatozgatásra, vagy hogy a kiadós étkezés hatására beindul az emésztés. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a jóllakott emberek szívesebben mozognak.
(Kép: idiva.com)