Valószínűleg ez az a kor, amikor a legtöbb férfi ráébred saját esendőségére. Ahogy egyre több barátját és ismerősét búcsúztatja el örökre, megérinti az elmúlás szele. Emellett egészségügyi problémákkal is mind gyakrabban kell megküzdeniük. Az életükben már amit el akartak érni, azt vagy beteljesítették, vagy lemondtak róla végleg, de új céljaik, motivációik ebben a korban már nem igazán maradnak.
A „zsémbes öregember szindróma” fő oka azonban minden bizonnyal a jelentősen visszaesett tesztoszteron-szint, ami erre az időre a fiatalabb férfiak szintjének felére esik vissza. A nőkkel szemben, akiknek az ösztrogénszintje hirtelen csökken le a menopauza idején, okozva ezzel számtalan biológiai és pszichológiai tünetet, a férfiak tesztoszteronszintje fokozatosan redukálódik, ezért nincsenek egyértelmű jelei a változásnak.
A zsémbes öregember szindrómától szenvedő férfiak gyakran kiégettnek, depressziósnak, ingerlékenynek, idegesnek, aggodalmaskodónak érzik magukat. Egyre több dolog kezdi el őket aggasztani, miközben érzik, agyi teljesítőképességük sem olyan már, mint régen volt. Izzadékonyabbá válnak, és bár több pihenésre lenne szükségük, legtöbbjüket alvási nehézségek is kínozzák. Az izomzatuk elkezd gyengülni, a szexuális potenciáljuk lecsökken, hamarabb elfáradnak és a szakálluk is lassabban nő és ritkulni kezd.
Azonban nem csak az érett kor lehet felelős a tesztoszteronszint csökkenéséért. Bűnös lehet ezért a stressz, rossz életkörülmények, egészségtelen táplálkozás, autoimmun betegségek, a hasi zsír, de még bizonyos gyógyszerek szedése is.
Érdemes azonban itt leszögeznünk, hogy nem kizárólag az idősebb férfiak válhatnak zsémbessé. A fiatalembereket és a nőket ugyanúgy fenyegeti az elházsártosodás veszélye.
Egy hullámzó hormonháztartású kamasznak elég csak annyi, ha nem táplákozik rendesen, hogy morgóssá váljon, de a tinédzserek általános közérzetét az is jelentősen befolyásolhatja, hogy ebben a korban aggasztja őket a legtöbb dolog a külsejükket, jövőjükket, társas kapcsolataikkat illetően.
A nők esetében is számos kutatás bizonyította, milyen hullámzó lesz a kedélyállapotuk terhességük során, vagy a menstruációt megelőző napokban. Itt is a hormonháztartás ingadozása áll többek között a háttérben.
Hogy mit tehetünk mi, e zsémbes alakok szerető családtagjaiként? Legyünk nagyon türelmesek. Értsük meg, mi történik a másikkal, milyen változásokon megy keresztül. Gondoskodjunk róla, hogy idősödő párunk eleget mozog, egészségesen táplálkozik, hasznosan elfoglalja magát a hobbijaival. És érezzük együtt jól magunkat, nevessünk, amikor csak lehet. Hiszen ez a legjobb orvosság.
(Kép: news.com.au)