Jump to content

Drónok fotózzák az árvizet

2014. 09. 16. 12:34

Míg a tengerentúlon paparazzo-fotók készítésére használják a drónokat, addig nálunk a Magyar Katasztrófavédelem vetette be a zalai árvízhelyzet dokumentálására.

Robotrepülőket, azaz drónokat már a tavalyi dunai árvíznél is bevetették Esztergom környékén, most pedig Zalában figyelik így a természet erejét. A robotrepülők 54 km/órával, akár egy kilométer magasra képesek felszállni, s a levegőből nagy felbontású fotókat és videófelvételeket készíteni egy adott területről. A drón azért jó, mert nagy területeket lehet vele gyorsan és pontosan feltérképezni. Így megfigyelhető, hogy milyen irányban mozog a víztömeg, és könnyebb meghatározni, hogy hol érdemes védekezni.

Mint ismeretes, Amerikában az egyik utolsó drónesemény során a cupertinói Flint Centert fotózták, ahol szeptember 9-én az Apple tartotta bemutatóját. A szupertitkos okostelefon-bemutatkozásra a cég felhúzott egy másik gigantikus építményt a meglévő mellé, amit a sajtó egy drónnal próbált lelepzni idejekorán. Ám az Apple fehér lepellel takarta le az épületet, amiről a bemutató napján derült ki, hogy az iPhone 6 bemutatója zajlott benne. Amerikában egyébként már törvényjavaslatokat nyújtanak be annak érdekében, hogy hivatalos intézmények és híres emberek lakóhelye fölé ne repülhessen drón.

Nálunk ugyan a drónok használata még jóval hátrébb tart, múltkor a tűz martalékává vált Andrássy úti lakóházat már drón filmezte le felülről. Ugyanakkor volt arra is példa, hogy megbírságolták az MTVA-t engedély nélküli drónhasználat miatt, mikor Dunaújvárosnál egy kisrepülőgép-balesetet filmeztek le az égből. Jelenleg kisebb teljesítményű drónt bárki vásárolhat magának, amelyekkel nagyszerű panorámafotókat és felvételeket készíthet. Az ipari drónoknak egyébként igen nagy jövőt jósolnak a légügyi szakemberek életmentő, szállítási és egyéb célokra, de veszélyessége (például kémkedés) miatt szabályozása folyamatban van nem csak országos, hanem Európai Uniós szinten is.

 

 

(fotó: origo.hu)