Jump to content

Érintetlenek, lakatlanok

2020. 01. 09. 19:00

Amióta az ember eszközöket készít és használja is, azóta azon töri a fejét, hogy kérdéseire választ kapjon. Az ember kíváncsi, és ebből fakadóan tud folyton fejlődni, ezáltal hódított meg ismeretlen földeket, fejlődött általa a tudomány.

Talán nincs is olyan pontja a bolygónknak, amelyen ne járt volna ember. Sőt, a legtöbbre nemcsak a lábát tette be, de el is foglalta. Hihetetlen, de vannak a Földön olyan pontok, amely mentes az embertől. Ez azért történhetett meg, mert olyanok a körülmények, amely számunkra – és talán más élőlény számára is – veszélyes.

Az ember által nem lakott terület több esetben éppen emberi tevékenység miatt lakatlan. Az egyik ilyen hely a világon a Skóciától nem messze található Gruinard sziget. Nem a vidék olyan kietlen és életre alkalmatlan, hogy ezért nem lakják emberek, hanem mert annyira veszélyes. Ez a sziget ugyanis a második világháború idején biológiai fegyverek kísérletezésére volt fenntartva. Akkoriban még állatok lakták a szigetet, de a biológiai fegyverek „jótékony hatásait” azok is megérezték, így akkor vált végleg lakatlanná, mikor még a birkák is belepusztultak a kísérletbe. A terület fertőtlenítése sem segítette azt, hogy visszatérjen a Gruinard szigetre az élet, mert az az anyag is veszélyes volt.

Egy másik kísérleti helyszín az Izland partjaihoz közeli Surtsey sziget. Ezúttal nem katonai célokat szolgáló kísérleteket végeznek ott, hanem tudományos kutatások folynak az 1963 óta létező szigeten. Az ugyanis akkor emelkedett a felszínre a sós vízből. A vulkanikus eredetű szigetre a kutatókon kívül mások nem is mehetnek.

A brazil partoktól nem messze található Ilha da Queimada Grande. Se katonai, se tudományos kísérletek nem folynak itt, mégis az ember életére veszélyt jelentő terep ez. Habár paradicsomi a környezet, veszélyességét az adja, hogy a terület számos veszélyes mérgeskígyó paradicsoma. Több olyan kígyó él a területen, amelyeknek a világon a legerősebb a mérgük.

Nem is hinnénk, hogy ilyen még létezik a XXI. században, de egy sziget azért megközelíthetetlen, és tiltott terület, mert bennszülöttek lakják. Az őslakosok pedig annyira védik földjüket, hogy oda élve nem juthat be senki. Több ezer éve élnek teljesen elzártan a civilizációtól. Nyelvük, kultúrájuk éppen ezért ismeretlen. Az Északi-Szentinel-sziget a modern világtól még teljesen mentes része bolygónknak.

Vannak helyek, amelyek ember által ugyan nem lakottak, és látszólag más sem él ott. De csak látszólag, mert ezek az organizmusok az emberi szem számára láthatatlanok, de attól még jelen vannak. A világon azonban van olyan terület, amelyen még a legextrémebb, legszélsőségesebb körülményt is elviselő baktériumok sem élnek meg. Etiópia a szárazságról is ismert, de van egy vulkáni rétsége, amely bővelkedik sós tavakban. A Dallol-vulkán vidéke bár gyönyörű, de ez az a tájék, ahol még az extrém körülményeket elviselő mikrobák sem maradnak életben. A már szinte földöntúli hatást keltő táj akkor keletkezett, amikor 1926-ban kitört a vulkán, amelynek következményeként sós tavak alakultak ki. Az ásványok kicsapódásának köszönhetően pedig olyan hihetetlen színekben pompázik a térség, amelyet el sem tudunk képzelni. A látvány ugyan elképesztő, de semmilyen életet sem fedeztek fel kutatók, annyira savas a tavak vize.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)