Jump to content

Egyre nagyobb informatikushiányra számít az IVSZ

2022. 05. 25. 16:05

Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Szakértők szerint az informatikai képzések népszerűsége az utóbbi két évben már nem nőtt olyan gyorsan, mint előtte, bár az informatikai alapszakokon a jelentkezések száma az átlagosnál kisebb mértékben csökkent. A kilátásokat súlyosbítja, hogy a mesterképzéseken 2015 óta idén először volt kevesebb a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt, az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele - indokolták az előrejelzésüket.

Az elemzések a felvételi követelmények szigorításával, az emelt szintű érettségi bevezetésével magyarázzák a jelentkezők számának csökkenését - tették hozzá, hangsúlyozva, hogy a matematika- és informatikatanári képzéseken kiváltképp súlyos a helyzet. Néhány év alatt ugyanis majdnem megfeleződött a jelentkezések száma, ráadásul a lemorzsolódási arány itt is jelentős - derül ki a közleményhez csatolt adatokból.

Az IVSZ már 2020-ban azt valószínűsítette, hogy legalább 15 ezer, de akár 26 ezer IT-szakember is hiányozhat a belföldi munkaerőpiacról rövid időn belül. Most azzal számolnak, hogy néhány év múlva ennél jóval nagyobb, akár 44 ezres hiány is kialakulhat. A szervezet a kedvezőtlen kilátások miatt sürgeti a döntéshozókat, hogy felsőoktatási reformokkal emeljék a végzettek arányát, és tegyenek többet az informatikai képzések népszerűsítéséért. Ösztöndíjprogram bevezetését is javasolják emellett, a nem informatikai szakokon pedig olyan képzéseket szorgalmaznak, amelyek a digitális átalakulással összefüggő technológiai, munkaszervezési, üzletfejlesztési kérdéseket mutatják be - olvasható az IVSZ közleményében.

(Forrás: marmalade.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)