Ha ősz, akkor ismét iPhone-őrület. Az utóbbi években megszokhattuk, hogy az okostelefonálásban úttörő amerikai multinacionális cég a vénasszonyok nyarának idején rukkol elő legújabb verziójával. A mostani nyárutóra az iPhone 6-os debütálása jutott.
Az eddigi darabok is már messze nem csak telefonok voltak – a többi funkciót a tulajdonosok már jóval többször használták –, ám az Apple még most is képes volt újdonsággal szolgálni. Az új iPhone modellek mellett bejelentette Apple Pay nevű szolgáltatásának megindítását is.
Az Apple új telefonjai NFC (vagyis közeli, néhány centiméteres hatótávolságú) kommunikációs áramkörrel és egy biztonsági chippel is fel lesznek szerelve a fizetések biztonságos lebonyolításához. Az Apple Pay nem tárol majd bankkártya adatokat, hanem minden egyes fizetésnél egyszer használatos azonosítókat generál. Az adatátvitel minden esetben titkosítási eljárással történik majd. A keddi tájékoztatón elhangzott, hogy az Apple nem szerez majd tudomást arról, mit vásároltak a készülék felhasználói az Apple Pay szolgáltatással.
Az Apple Pay szolgáltatást az ingyenes iOS 8 frissítéssel már a szeptember 17-ei piacra kerüléstől 220 ezer amerikai üzletben igénybe lehet venni. A partnerek között egyebek között szerepel a Disney, a Whole Foods, a Subway, a Macy's, az Uber és a McDonald's is.
(Fotó: www.theverge.com)