Jump to content

Mennyit rontanak a munkánkon a környező zajok?

2014. 05. 27. 15:26

Egy friss kutatás rámutatott, hogy még a legkisebb dolog is komolyan visszaveti a teljesítményünk, ha megzavarja munka közben a figyelmünket. A kutatók megállapították, hogy elég, ha mindössze 2,8 másodpercig szakítjuk el a figyelmünket az éppen elvégzendő munkánktól ahhoz, hogy a hibázásaink több, mint a duplájára emelkedjenek.

A michigani egyetem kutatói 300 diák segítségével azt vizsgálták, milyen mértékben nő a hibaszázalék, ha valakit félbeszakítanak a munkája során. A kísérletben résztvevő alanyoknak egy unalmas számítógépes gyakorlaton kellett dolgozniuk. Hogy precízen elvégezhessék a feladatot, mindig pontosan emlékezniük kellett, éppen hol is tartottak.

A programot azonban úgy tervezték meg, hogy a munka során körülbelül hatlépésenként felugrott egy dobozka a képernyőn, amibe a diákoknak bele kellett írni egy kódot, mielőtt visszatérhettek a feladatukhoz. Az egyik kísérlet során a kód négy karakterből állt, aminek a begépelése átlagosan 4,4 másodpercet vett igénybe, a másikban csupán kettőből, amit 2,8 másodperc alatt teljesítettek a diákok. A kutatás eredményei szerint a négy másodperces félbeszakítás háromszorosára, a 2,8 másodperces pedig a duplájára emelte a hibák számát.

Ebből arra következtethetünk, hogy nem csak a feladatunkat félbeszakító telefonhívás vetheti vissza a munkánk eredményességét nagyon, hanem már maga a telefon csörgése is. Ezért azt javasolják a kutatók, hogy ha lehet, tegyük néma üzemmódba a telefonjainkat, és csak egy-másfél órás időközökben szakítsuk meg a munkánkat, hogy ellenőrizzük és elintézzük a bejövő hívásainkat. Így a munkára szánt időben valóban hatékonyan és gyorsan fogunk tudni dolgozni. 

(Kép: executiveofficespace.net)