Jump to content

Nyerd el a szívét és tartsd meg

2015. 08. 07. 12:00

Sokak álma, hogy egy olyan személy mellett éljék le életüket, akivel minden jó. Többeknek ez csak álom marad, másoknak megvalósul. A kezdeti nagy lelkesedés és láng alább hagyhat. Ha a szerelem elmúlik, azt sok kapcsolat megsínyli. Vagy felpörgetjük a kapcsolatunkat és visszahozzuk a tüzet, a szenvedélyt, a szerelmet, amely nem múlt el, csak kezdett elhalványodni, vagy pedig tényleg el kell engedni egymást.

Vannak azért olyan cselekedetek, amelyekkel szinte biztosan el tudjuk űzni magunk mellől a pasit még akkor is, ha nem ez a szándékunk. Léteznek persze praktikák is, amelyek bevetésével maradnak. Nem kell ehhez kurzuson részt venned, hogy megtanuld. Habár az FBI és a CIA is alkalmaz olyan eszközöket, amellyel javítani tudják a szexepilt és ily módon képessé válnak hatni emberekre. A pasifogás biztos praktikáját mesterkurzus keretén belül lehet elsajátítani. Ez egy olyan speciális információanyag, hogy csak erre kifejlesztett szoftverrel lehet olvasni.

Eszerint a nő legyen megértő. Jogos! Közhely, mégis megállja a helyét. Az empátia ugyanis nagy fölényt jelent a nőnek. Ha megpróbáljuk megérteni párunk vagy a kiszemelt gondolkodásmódját, egész másképp láthatjuk a világot. Ha ezt meg tudjuk tenni, sokkal nagyobb az esélyünk a párkapcsolatra.

Szokjuk meg a gondolatot, hogy a pasik néhány gyönyörű együtt töltött nap után még nem biztos, hogy kapcsolatot akarnak, együttélésről, házasságról meg általában eszük ágában sincs elméletet szőni ebben a stádiumban. A nőnek legyen tartása, de ha túlságosan megközelíthetetlennek és megszerezhetetlennek mutatja magát, akkor a pasi hagyja az egészet és valami könnyebb préda után néz.

Ha már kapcsolatban vagy a férfival, és tartani is akarod ezt az állapotot, akkor erősítsd a birtoklási vágyát azzal, hogy biztosítod arról, csak az övé vagy, senki másé. De még csak más pasira sem nézel. Habár annak tudatában van az erősebb nem képviselője, hogy ő irányít, valójában ekkor veszi kézbe a nő a kapcsolat irányítását.

A női csábítás a mosolyban is rejlik. Ha csak ennyi lenne a titka, akkor minden nő boldog párkapcsolatban élne. Ám összetettebb ennél. A férfi ugyanis azt kedveli, ha egy nő mosolyog, vicces, de emellett komoly és olykor kiszámíthatatlan.

Ennyi lenne a titka? Nem tűnik nehéznek, úgyhogy alkalmazzuk bátran!

(Kép forrása: patheos.com)