Jump to content

Az örökzöldekkel is van teendőnk

2021. 12. 20. 19:00

A legtöbb kerti munkát már rég elvégeztük. Az ősz adott időt és lehetőséget arra, hogy megóvjuk a növényeinket a fagytól.

Amelyik növény nem bírja a hideget, azt már jó ideje biztosabb, fagymentes helyre vittük. Megtettünk minden annak érdekében, hogy biztosítsuk számukra a túlélés feltételeit, mert jövőre is látni szeretnénk a teraszunkon vagy a kertben. Természetesen sok növényünk kint maradt a kertben, mert ott is a helyük. A kinti fák, bokrok, tuják védelme érdekében is tehetünk pár óvintézkedést: betakarni levéllel, mulccsal.

Az örökzöldekre nem fordítunk általában olyan nagy figyelmet, hiszen azok még télen is zöldek, vagyis életben vannak és köszönik szépen, jól érzik magukat. Meggyőződésünk lehet, hogy ezek a növények azok, amelyekkel semmi gondunk nincs, hiszen minden évszakban zöldek. Csakhogy ez nem így van. Legalábbis nem feltétlenül. Ha dézsában vannak, ha kiültetve, akkor is érdemes figyelmet szánni rájuk, mert meghálálják a törődést.

Fázik, jobb lenne bent?

Tény, hogy az örökzöldek jól bírják a hideget, de a dézsás növény esetében, a nagyobb fagyok beálltával elgondolkodhatunk azon, hogy vajon érdemesebb lenne melegebb helyen tárolni. Ne saját magunkat figyelembe véve gondolkozzunk, ugyanis ezzel nagyon ártanánk. A nagy hőingadozás az, amely akár a növény vesztét is okozhatja.

Locsolni sem kell vagy mégis?

Azt már tudjuk, hogy a nagy hideg ellenére is jobb az örökzöldjeinknek kint, mint bent. Rendben, de hogyan lehet segíteni abban, hogy jövőre megmutassák szépségüket?

Akárhogy is kint vannak és esik rájuk az eső, hő, a hideg talajból nem biztos, hogy képesek annyi folyadékot felvenni, amire szükségük van. Márpedig a párologtatásuk akkor is zajlik, tehát szükségük van a vízre. Ez azt jelenti, hogy bizony szükséges lehet a locsolás. Mindig legyen nedves a földjük. A legideálisabb, ha az öntözést fagymentes napokon tesszük meg, mert így a víz könnyen lejut a gyökerekig.

 

Ami nem kell, azt távolítsuk el

A száraz ágak csak csúfítják az örökzöldet, úgyhogy attól érdemes megszabadulni. Komolyabb fagy esetén szóba jöhet a takarás is, amelyhez jól szellőző anyagot használjunk (avar, kéreg). Ha nagyobb mennyiségű hó esik az megül az ágakon és súlyként nehezedik a növényekre. Érdemes lerázni a havat még mielőtt letörné az ágakat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pexels)