Jump to content

Teszt: vezeték nélküli hangszórók

2018. 12. 05. 17:00

92 vezeték nélküli hangfalat tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. Vizsgálták többek között, hogy milyen jó hangélményt nyújtanak, milyen könnyen kezelhetők és mennyire sokoldalúak.

A hangszóróknál elsődleges szempont, hogy jó hangélményt adjanak. A tesztelés során vizsgálták, hogy milyen hangzást biztosítanak a készülékek különböző zenei műfajok (klasszikus, jazz, pop- és rockzene), illetve beszéd lejátszása esetén. Van-e eltérés hangminőségben, ha különböző szögből és távolságról hallgatjuk.

A tesztelt készülékek közül 9 kapott 4-es vagy annál jobb pontot a 0-tól 5-ig terjedő skálán. Jó hír, hogy ezek egyúttal könnyen kezelhetők, vagyis praktikusak is. Az áruk viszont nagyon széles skálán szór: míg a legdrágább egy 188 ezer forintos Bang&Olufsen készülék, egy közel ugyanilyen jól teljesítő Samsung hangfalat már 38 ezerért is megvehetünk.

13 hangfal kapott 2 vagy annál kevesebb pontot hangzásra. Ezek zömmel olcsóbb, 10 ezer forint körüli készülékek, de van közöttük majdnem 80 ezer forintos is. Az ár tehát továbbra se tévesszen meg senkit.

A vezeték nélküli hangszórók neve sokak számára megtévesztő lehet, ugyanis nem azt jelenti, hogy a készüléknek egyáltalán nincs semmilyen kábele, amit kerülgetnünk kell, hanem, hogy a hangfalat vezeték nélkül tudjuk csatlakoztatni a hanghordozó készülékünkhöz pl. telefonhoz, tablethez. Ettől függetlenül a hangfalat viszont vezetéken keresztül tudjuk rácsatlakoztatni az áramra, vagy feltölteni az akkumulátort.

Habár néhány éve a vezetékes kapcsolat még jobb hangminőséget biztosított, mint a vezeték nélküli,  mára gyakorlatilag megszűnt a különbség a két műfaj között. Minimális hangzásbeli különbség van a Wifi kapcsolat javára a Bloutooth-szal szemben, de ezt csak a nagyon hozzáértő fülűek veszik észre, egy átlagos felhasználó számára ebben sincs különbség.

A  hangminőségben tapasztalt különbség a tesztben szereplő termékeknél sem a Bluetooth vagy Wifi kapcsolaton múlt, hanem a készülék minőségén.

Mire figyeljünk hangfal vásárlásnál

Ha Bluetooth vagy Wifi kapcsolatos készülék között szeretnénk választani, vegyük figyelembe, hogy a Bluetooth-nál előny, hogy nem függünk az internet eléréstől, hátránya viszont a kis hatótávolság. Vagyis kb. 10 méter fölött már megszakad a kapcsolat. Így a hangfallal nem tudunk nagyon eltávolodni a hanghordozótól, pl. a telefonunktól.

Ezzel szemben a Wifi kapcsolatnál már nem számít a hangfal és a hanghordó készülék távolsága, tehát szabadon mozoghatunk a hangfallal a lakásban/irodában/kertben, de mindkettőnek kapcsolódnia kell ugyanarra a Wifire. Éppen ebből adódik a hátránya, vagyis hogy nem tudjuk használni, ha nincs, vagy gyenge a Wifi. Vannak olyan készülékek, amelyeknél mindkét kapcsolatra lehetőségünk van.

Ne verjük magunkat fölösleges költségekbe

Ha már van otthon egy jól működő vezetékes hangfalunk, nem érdemes újra cserélni. Sokkal olcsóbb, ha csak egy Bluetooth adaptert veszünk, azt összekapcsoljuk a vezetékes hangfallal, így a mobilunkról is hallgathatunk zenét a régi hangfalon keresztül. Az adapterek ára nagyságrendileg 3.000 és 15.000 forint között mozog.

A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető ITT.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)