Jump to content

Olcsó és hatékony tisztítószerek házilag

2013. 08. 15. 12:00

A boltok polcain számtalan tisztítószer közül válogathatsz, de ezek többségéért mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, másfelől pedig irritáló anyagokat tartalmazhatnak. Miért ne adnál egy esélyt az otthon elkészíthető, rendkívül egyszerű alternatíváknak?

Elő az ecettel!

A saláták állandó kiegészítője multifunkciós tisztítószerként is megállja a helyét. Nem kell mást tenned, mint egyenlő arányban vegyíteni vízzel, és permetező flakonba tölteni az elegyet. Ezzel a takarítási feladatok nagy részét elvégezheted, mert az ecet első osztályú fertőtlenítőként és szagtalanítóként működik. Hátránya, hogy savas kémhatása miatt nem tanácsos érzékeny felületeken alkalmazni: árthat a kárpit színének, illetve nem megfelelő hígítás mellett akár a csempének is. A használatával szembeni leggyakoribb aggály, miszerint a szaga áthatja az egész hatást, voltaképpen alaptalan: az erős aromát ugyanis illékony vegyületek idézik elő, melyek a száradás során elpárolognak.

Ecet a fürdőben és a konyhában

A fürdőkádat, a zuhanytálcát, a vécét, a mosdót, valamint a szekrényt is letakaríthatod vele. A vécébe akár hígítás nélkül is töltheted, így biztosan megszabadulsz a makacs lerakódástól. Ehhez előbb húzd le, majd hagyd csökkenni a kagylóban a vízszintet! A vécékefés dörzsölés fokozza a hatékonyságot, de ne vidd túlzásba, mert karcolódás lehet a vége. A helyiség padlóját és csempéjét is bátran kezelheted ecettel, ám hígított formában.

Ami a konyhát illeti, a legtöbb sütéshez és főzéshez használt eszközt bátran tisztíthatod ecetes vízzel. Ráadásul ezzel az olcsó alapanyaggal nem luxus naponta többször fertőtleníteni a pultot sem.

Kevesen tudják, hogy az ecet kiváló természetes anyagpuhító. Különösen azokban a családokban szeretik e célra használni, melyekben valakinek érzékeny a bőre a mosó- vagy öblítő szerre. Fél csésze ecetet tegyél utóbbinak a helyére – így biztos lehetsz abban, hogy nem marad vegyszermaradvány a ruhákban! Ráadásul ez a mosógépet is tisztítja.

A fantasztikus citromlé

A szappanmaradványok és a vízkő elsőszámú ellensége. A rézfelületeket is bátran kezelheted vele. Extra hatékony tisztító pasztát állíthatsz elő, ha ecettel és szódabikarbónával kevered tetszőleges arányban. Gyors megoldásként egy citromot félbevágva és szódabikarbónával megszórva már dörzsölheted is a pórul járt felületet. Gyakorlatilag bármilyen szennyeződést eltávolíthatsz vele, edényekhez pedig különösen praktikus.

A citromlevet bútorokon is használhatod, viszont a természetes fehérítő hatás miatt érdemes először olyan helyen kipróbálnod, ami nincs szem előtt. Egy csésze olívaolaj és feleannyi citromlé keverékéből a fabútorok leghatékonyabb tisztítószerét mixelheted össze. A konyha levegőjének frissítésére pedig egy egész citrom héját érdemes a kukába tenned. Ez gondoskodik róla, hogy a kellemetlen szagok le lepjék el a lakást. Ugyanerre a célra egyébként narancs héja is megteszi.

A jó öreg szódabikarbóna

A nátrium-hidrogénkarbonát nemcsak a sütésben és az emésztési panaszok enyhítésében segít, hanem a takarításban is. Használatának egyik legnépszerűbb módja, hogy egy kis dobozban a hűtőbe, a szennyes tartóba vagy a cipős szekrénybe téve százszázalékos szagtalanítóként működik. Szemcsés állagának köszönhetően vízzel vegyítve bármilyen felületet radírozó elegyet állíthatsz elő belőle, de akár citromlével vagy ecettel is keverheted az ütősebb hatás érdekében. Ha szódabikarbónával dörzsölöd be a nedves kezed, tisztább és lágyabb eredményt kaphatsz, mint szappanos öblítés után. Gyümölcsök mosásakor is számíthatsz rá, ha a vízbe teszel egy evőkanállal.

Meglepő megoldások

  • A ketchup tökéletes az edényeken lerakódott szennyeződések eltávolítására, valamint akár ezüst evőeszközök tisztítására is.
  • Egy darab fehér kenyérrel könnyűszerrel összeszedheted a törött üveg szilánkjait.
  • Az egész kávészemek igen hatékony szagelnyelőként működnek, így az edzőcipők barátai.
  • Vannak, akik a kólára esküsznek, ha vécétisztításról van szó. Foszfor- és citromsav-tartalma révén ugyanis gyorsan old bármilyen lerakódást.
  • Az antibakteriális és hámosító hatásáról ismert hidrogén-peroxidnak nemcsak a gyógyszeres szekrényben van helye, hanem a konyhában is. Bátran fertőtleníthetsz vele bármit!
  • A kukoricakeményítő segít a kárpitra került makacs piszok eltávolításában.