A fantomiker jelenség az 1900-as évek második fele óta ismert. Számos szakirodalom született a témában. A tanulmányok szerint a fantomiker szindróma során az ikerpár egyik tagja a terhesség első trimeszterében meghal. Egyszerűen felszívódik vagy beépül testvérébe, esetleg a későbbiek folyamán cisztaként fedezik fel.

Előfordult olyan eset is, amikor a születés során fedezték fel a félig kifejlett élettelen test maradványait. A testvér korai szakaszban való elvesztése beépül a születendő egyed tudatalattijába traumaként, ami a későbbiekben számos személyközi zavarhoz vezet.

A fantomiker terhesség túlélőjeként született gyerekekre gyakorta jellemző az indokolatlan bűntudat, különös félelmek a magánytól, a versengéstől. Idősebb korban nehezen illeszkednek be, nem találnak megfelelő barátokat, társat. Jellemzően mindenkit egy eszmeképhez hasonlítanak, ami valószínűleg az elveszett testvér tulajdonságaiból, személyéből táplálkozhat (ez persze mind tudat alatti szinten szerveződik). A trauma kezelésére pszichoterápiát, hipnózist javasolnak.