Egy, a Microsoft számára készült kutatás azt állítja, hogy azok a nők, akik gyereket nevelnek, a munkahelyükön is jobban megállják a helyüket. A felmérésben részvevő anyák 62%-a állította azt, hogy amióta megszülettek a gyerekei, még ügyesebben tud párhuzamosan több dolgot is elvégezni, 46%-uk az idejét osztja be messze hatékonyabban, 27% pedig szervezettebb lett.
A felmérés 2000 nőt és 500 munkaadót faggatott ki arról, hogy mennyiben befolyásolta hatékonyságukat a munkahelyen az, hogy gyermekük született. Ebből az derült ki, hogy a nők anyaként sokkal jobb csapatjátékossá válnak.
Ezzel a munkaadóik nagy része is egyetértett. Harmaduk úgy látja, beosztottjaik munkájának minősége javult a szülés után, 35%-uk pedig az anyák azon képességét dicsérte, hogy tudnak párhuzamosan több dolgot is végezni. Sokan azt nyilatkozták, hogy a kollégákat és az ügyfeleket is jobban megbecsülik a családos nők.
A felmérés arra az örvendetes tényre is rávilágított, hogy a modern technológiának köszönhetően egyre több nő tudja könnyebben összeegyeztetni az otthoni és a hivatali életét. Ennek segítségével legalább egy teljes órával többet tudnak munkával tölteni.
Reméljük, hogy a kutatás eredményeit figyelembe véve a jövőben az állásinterjúk során nem hogy nem lesz negatív tényező a munkára jelentkező hölgyek családi státusza, de egyenesen előnynek fog feltűnni jövendő munkaadóik szemében!
(Kép: charmofcharleston.com)