Bármennyire is jót szeretnének a szülők, és hiába felnőttek, nekik is lehet rossz napjuk, és még hibázhatnak is. Sokféle elvárásnak kell megfelelni az anyaság és apaság szerepe mellett, ami nyomasztóan hat a legtöbb családban. Érezhetünk félelmet, dühöt és bűntudatos is.

Hiába szeretnénk a legjobbal támogatni gyermekeinket, és hiába igyekszünk számukra ezt is nyújtani, mégis tele lehetünk negatív érzelmekkel, amelyeket a legapróbb események is kiválthatják. Nem szeretjük ezt érezni, ezért igyekszünk nem mutatni a világ felé, azonban ezek az érzések még bennünk tombolhatnak.

Az elfojtás nem a legjobb taktika, hiszen azzal csak szőnyeget húzunk a probléma fölé, de valójában nem oldjuk meg.

Többféle szerep között lavírozunk naponta, és mindenhol igyekszünk megfelelni, de ez nagy teher. Alapvető, hogy szeretnénk szülőként is jól teljesíteni. Fontos ez magunk számára is, de be akarjuk bizonyítani a családnak, a barátoknak és a világnak is, hogy jól csináljuk, amit csinálunk. De aki tesz valamit, csak az hibázhat. És a szülőség számos teendőt von maga után. Ebből az következik, hogy arra is van esély, hogy hibázzunk. Ha úgy érezzük, hogy magunk számára, vagy a rendszer számára nem megfelelően működünk, akkor bűntudatot érzünk.

Minden család más, és minden gyerkőc is az. A családi közeg az elsődleges, ahol a nevelés zajlik, ezért nem mindegy, hogy a szülők mit képviselnek, de egyáltalán nem biztos, hogy a mi elvünk totálisan beleillik a nagy ideálba. Egyáltalán milyen az ideális?

A kétség, bűntudat minden szülőben ott lapul, legfeljebb csak nem engednek azoknak az érzelmeknek teret. Mert lehetőségünk van elengedni azokat. Sőt azok pozitívvá válásában is részünk lehet, ha megengedjük magunknak.

Nem egyformán jók, és egyformán rosszak a mindennapjaink. Azok igen nagy változatosságot tudnak mutatni, de abba is gondoljunk bele, hogy gyermekeink esetében is számolni kell ezzel. A düh tehát bennünk lehet, és azt kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni. Ha felismertük magunkban a negatív érzelmeket, akkor tudatunknál vagyunk, és azt teszünk a felismeréssel, amit csak akarunk. Azaz van választási lehetőségünk.

Megengedhetjük, hogy a düh elöntse az egész testünket, majd szavakban és tettekben is megnyilvánuljon az, de dönthetünk úgy is, hogy a felismert negatív érzelmet elengedjük. Nagy levegőt veszünk, és tarthatunk egy szusszanásnyi időt az átgondolásra, majd igyekszünk a legjobban kihozni a helyzetből minden idegeskedés, bűntudat nélkül.

Minden anyában, apában ott lappang a lelkiismereti kérdés, hogy vajon jól csinálja-e? Mivel senki nem tökéletes, így cselekedeteink sem mindig azok, de ha belelátnánk más családok életébe, talán megtapasztalhatnánk, hogy a mi problémánk az nem is probléma.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!