Jump to content

Eljátékosítás, szabadság, máshogy is lehet

2018. 08. 31. 19:00

Akinek iskolás gyermeke van, képben van azzal is, hogy mit és mennyit kell elsajátítania gyermekének egy-egy tanévben. A tananyag, tankönyv láttán talán saját gyermekkorunk is bevillan, amikor mi magunk voltunk iskolások.

Szülőként az is feltűnhetett, hogy az, amit az alsós gyerekek jelenleg tanulnak jóval több, mint amit mi ilyen idősen. El kell fogadni, ez a rendszer, ezt határozták meg éves feladatként, de arra talán tisztán emlékszünk, hogy némelyik feladat fejtörést okoz a családban és nemcsak a gyerekek számára, de még a szülőknek is. Valamint az is bevillanhat, hogy egyes tananyagot mi csak felsőben tanultunk, amit most az alsó tagozatos gyermekünk kis buksijába igyekeznek beletuszkolni.

Nemcsak a szülők érzik így, a gyerekek is fáradtak, de a gyermeksors ez. Számukra az iskola a munkahely, és bizony kemény munka vár rájuk. Ezt náluk jobban csak a pedagógusok tudják, akiknek nemcsak az a fontos, hogy végezzenek egy tankönyvvel, hanem azzal tényleges tudást, ismeretet adjanak a diákoknak, valamint a lehető legélvezetesebb legyen a tanóra. Nemcsak a gyerekek számára munkahely az iskola, hanem a tanítók számára is, ezért fontos, hogy mindannyian a lehető legjobban érezzék magukat.

Az is egyértelmű, hogy a kis alsó tagozatos gyerekek életébe még bele kell tartoznia a játéknak, csakhogy mellette ott a komoly leterhelés is. Ezért igyekszik a legtöbb pedagógus úgy színesíteni a tanórákat, hogy a gyerekek figyelmét minél inkább lekössék, valamint érdekessé, játékossá tegyék. A 21. század technikai vívmányai már a gyerekek életében olyannyira jelen van, hogy ha hagynánk, nem szabnánk mi felnőttek határokat, akkor okos eszközzel a kezükben kelnének és feküdnének. Mielőtt belemélyednénk az okos kütyük istenítésébe, vagy szidásába, el kell fogadnunk, hogy életünk részévé váltak, hiszen felnőttként éppúgy használjuk a munka frontján és szabadidőnkben egyaránt. Több pedagógus közelíti meg úgy a tanítás és elsajátítás módszerét, hogy az okos eszközöket is bevonja a folyamatba. Ám az sem lehetséges, hogy a technikai vívmányok túlnőjenek rajtunk, az irányításuk alá vegyenek, és az sem lehetséges, hogy minden óra játékos legyen. Ez utóbbit nevezik eljátékosításnak, ismert lehet még gamification néven is.

Diákkorunkból nekünk is van olyan élményünk egy-egy tanárról, aki monoton módon, unalmas stílusban, tankönyvszerűen átadta a tananyagot. Márpedig, ha valami nem érdekes, nem izgalmas, akkor a diák figyelmét sem kelti fel. A tanárnak, tanítónak kell színessé, izgalmassá tenni. Az eljátékosítás itt jöhet képbe, habár ez is egy veszélyesebb terep, ugyanis a jóhoz is hozzá lehet szokni. Vagyis, ha mindig a játékosságra, az élményre törekszik a pedagógus, ahhoz is hozzá lehet szokni, és mindig nagyobb és nagyobb inger szükséges ahhoz, hogy ne váljon unalmassá. Arról nem beszélve, hogy a játék fogalma is egészen más értelmet nyer így. Akkor hol az egyensúly?

A tanító, tanár irányítja a tanórákat, és ez mindig is így volt, ám eközben nem adnak teret a gyerekeknek arra, hogy a diákok is irányíthassanak. Más lenne pedig, ha néha a gyerekekre bíznák magukat a pedagógusok, mert ez a fajta szabadság tehetné élvezetesebbé a tanulást. Egyértelmű, hogy nem lehet ezt minden órán kivitelezni, de néha ezzel is színesíteni lehetne az órákat. A játékos tanítás, az élménypedagógia tovább segítheti a tanulást, ám mértéket kell tartani.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: gamification.co, pinterest.ca, gameagile.com)