Jump to content

Mi állhat a meddőség hátterében?

2018. 04. 28. 16:00

Napjainkban egyre több módszer áll a párok rendelkezésére arra, hogy a kívánt gyermekáldás bekövetkezzen. A művi beavatkozás csak az utolsó lépések egyike. A szakemberek szerint a vizsgálatok megkezdése előtt fontos, hogy a görcsös utód utáni vágyon felül tudjon kerekedni a pár mindkét tagja.

 

A szülész-nőgyógyász kiemelte, hogy a partnernek is fontos jelen lenni egy átfogó vizsgálat során, ahol olyan kényesebbnek ható kérdések is elhangozhatnak, hogy a gyermekre vágyó felek milyen gyakorisággal, milyen módon élik a házaséletüket.

A szakember hozzátette, hogy mint az köztudott a női ciklus közepén, a peteéréskor érdemes a leginkább a pároknak próbálkozniuk, azokban a napokban van a legnagyobb esély arra, hogy egy gyermek megfoganjon.

A statisztika szerint a tartós gyermektelen állapot 40 százalékban a hölgyek, 40 százalékban az urak problémái, míg 20 százalékban egyéb okok miatt áll fenn. A részletes anamnézist minden esetben egy részletes kikérdezés előzi meg. A hölgyeket a szakorvosok ilyenkor megkérdezik általában arról, hogy voltak-e már korábban terhesek, és az a terhesség miként végződött: abortusszal, vetéléssel vagy szüléssel.

Kisfalvi doktor úr arra is kitért, hogy fontos foglalkozni a teherbe esni kívánó nő menstruációs ciklusával is: mennyire szabályos vagy szabálytalan, valamint mennyire erős a vérzés. Illetve elkerülhetetlen, hogy a korábbi nőgyógyászati betegségekről, esetleges műtétekről, és egyéb egészségügyi problémákról is szó essen. Legyen szó szív- vagy pajzsmirigy problémákról, netán cukorbetegségről. Miután ez a részletes elbeszélgetés megtörtént, jöhetnek a vizsgálatok.

Meddő párok esetében a kivizsgálás során az egyik legelső feladat, hogy a nőknél a nemi hormonokat leellenőrizzék. Egy hónapban többször is vért kell venni a pár hölgytagjától a ciklusa különböző időszakaiban. A vérmintákból az orvosok egy átfogó képet kapnak a páciens hormonháztartásáról, a férfi és női hormonjainak arányáról, valamint a pajzsmirigyének működéséről is. A speciális Anti-Müller-hormon szintje pedig arról árulkodik, hogy a megérő petesejtek alkalmasak-e arra, hogy megtermékenyüljenek. A fentieken túl pedig a rutinnak számító ultrahangvizsgálat sem maradhat el.

A vizsgált ciklus ideje alatt a férfiaknak is részt kell venniük egy spermiumvizsgálaton, ahol megnézik, hogy mennyi spermium van az adott ondóváladékban, azok hogy mozognak, milyen alakúak.

Ha az összes vizsgálati eredmény negatív, akkor merül fel a különböző fertőzések gyanúja. Léteznek ugyanis olyan szexuális úton terjedő fertőzések, amelyek tünetmentesek, de ugyanakkor a meglétük akadályozza a terhesség kialakulását. Ilyen alattomos kórokozók többek között a chlamydia vagy az ureaplazma, amelyek nemcsak a fogamzást gátolhatják meg, de a megtermékenyítést követően a terhesség korai szakaszában vetélést vagy koraszülést is okozhatnak.

Egy következő szakasz a kórokozók kiszűrése után az úgynevezett invaziv beavatkozás, amely során azt vizsgálják meg, hogy a petesejt bejut-e a méhüregbe, tud-e találkozni a hímivarsejttel. Azaz ilyenkor a petevezeték átjárhatóságát nézik meg tüzetesebben. A méhüreget felületét is ellenőrzik ilyenkor, a petesejt beágyazódásához ugyanis sima felületre van szükség.

Szóba került, hogy amikor egy pár mindkét tagja mind szervileg, mind egészségügyileg rendben van, de mégsem sikerül a családalapítás, akkor kerülnek előtérbe az esetleges immunológiai problémák. Mert előfordulhat az is, hogy a két ember sejtjei nem passzolnak egymáshoz. A női petesejtek ilyen esetekben képesek olyan anyagot termelni, amelyek még azelőtt elpusztítják a hímivarsejteket, mielőtt azok meg tudnák a női ivarsejtet termékenyíteni. Ezeket természetesen ki lehet szűrni. Léteznek olyan gyógyszerek, amelyek az ellenanyag termelődést blokkolni tudják.

A szülész-nőgyógyász elmondta, hogy a művi beavatkozást, a lombikprogramot megelőzi még az úgynevezett inszemináció, amely során a spermiumot fellövik a méhüregbe. Ezzel lényegében lerövidítik a spermium útját.
Ha ez az eljárás sem jár sikerrel, akkor kerül képbe a lombikprogram, amely során gyógyszeres kezelésben részesítik mindkét félt. Ovulációkor, peteéréskor leszívják a petesejteket, és egy petricsészében összehozzák az ivarsejteket, és amikor elkezdődik az osztódás, akkor ültetik be azt a méhbe. A gyakorlat és a statisztika pedig egyaránt azt mutatja, hogy ezek a beültetések az elmúlt években egyre nagyobb sikerekkel járnak. Egyre több pár vágya teljesül általa.

A szakorvos azonban leszögezte, hogy azonban mielőtt a pár tagjai alávetnék magukat a vizsgálatok sorozatának, pszichésen kell egyensúlyba kerülniük. Ha valaki görcsösen vágyik gyermekre, akkor a gólya csak soká kopogtat náluk.

(Forrás: marmalade.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)