Jump to content

Pornó, horror és alkohol! Ez vár rá, ha táborba megy?

2014. 06. 11. 10:00

Gyerekkoromban az volt a legdurvább csínytevés a táborban, hogy kiszöktünk a Balaton partra naplementét nézni, esetleg takarodó után párnacsatáztunk a fiúkkal. Ma ilyenkor előkerülnek az okostelefonok és a dugipia. A gyerekek többsége a nyári tábor alatt szerez sokkoló első élményt a legvadabb szuper naturalisztikus pornóról, horrorfilmekről, vagy rúg be először, mint a csacsi. Többnyire idősebb, vagy nagyobb mellényű gyerekek vezetik be a tutiba a kisebbeket, akik, ha nem akarnak gyávának látszani, remegő lábakkal is kénytelenek belemenni a helyzetbe.

 kép: http://www.pinterest.com/pin/289567451010713604/

Az ember azt gondolná, hogy az ott lévő pedagógus dolga, hogy ne hagyja idáig fajulni a dolgokat, sőt, jobb helyeken akár nem engedik be a táborba a telefonokat, táblagépeket. De kérdés, hogy van e olyan jó az együttműködés a szülőkkel, hogy motozás nélkül is képesek betartani ezt a szabályt?

A legjobb, ha szülőként arra készülünk, hogy bármikor sor kerülhet erre a beavatási szertartásra, és ennek megfelelően a gyermek felkészítésére helyezzük a hangsúlyt. Azok a gyerekek, akikkel már egész fiatalon elkezdtek beszélgetni a szüleik az alkohol, cigi, a drog hátrányairól, védettebbek lesznek, fele olyan valószínű, hogy használni fogják ezeket.

A felkészítést nem lehet elég korán kezdeni

  1. Neveld úgy, hogy képes legyen nemet mondani!

Például ezért is érdemes önálló, a tettei következményéért felelősséget vállaló gyereket nevelni. Ha sosincs lehetősége dönteni, ha mindig mindent megcsinálsz helyette, vagy a szülői tekintélyed nem a kapcsolatotokon, hanem megfélemlítésen alapszik, akkor jó eséllyel ezekbe a számár veszélyt jelentő helyzetekbe is belemegy majd.

  1. Legyen lehetősége extrém helyzetekben kontrollált módon kipróbálni magát!

A tiniknek szüksége van arra, hogy izgalmas, rizikót is magukba foglaló helyzetekben részt vegyenek. Vidd el például egy fedett mászófalra, vagy a canopy pályára, ahol teljesen biztonságban van, mégis bugyborékolhat az adrenalin a vérében. Nem lesz már arra szüksége, hogy másoknak is bebizonyítsa, mennyire bátor.

  1. Gyakoroljátok, mi tegyen majd a helyzetben!

Minél korábban, akár 6-7 évesen is beszélgessetek arról, mivel szembesülhet, mit mondjon, mit tegyen ő. Mit mondjon, ha alkohollal kínálják? „Köszönöm, nincs szükségem alkoholra, hogy jól érezzem magamat.” Ha horrorfilmet hívják nézni: „Kösz nem, én máshogy bizonyítom be a bátorságomat.” Nyílt, őszinte beszélgetésekre van szükség, ahol a tényeknek és az érzéseknek is fontos szerep jut.

  1. Maradj nyitott és elfogadó, ne borulj ki!

Ha esetleg mesél valamit, ami nem tetszik, pl. a Kristóf tegnap hozott egy üveg vodkát a suliba és mindenkit végigkínálgatott a szünetben –Ahelyett, hogy Atyaúristen! Azonnal kiveszlek ebből a fertőből! Bemegyek az igazgatóhoz most azonnal! Inkább vegyél egy mély levegőt, és kérdezz tovább. Sokkal több és hasznosabb információhoz juthatsz így, mit gondol minderről a gyereked, hogy érzi magát. Mély és termékeny beszélgetés nőhet ki belőle, ha nem szent beszédet tartasz, hagyd, hogy ő is kérdezhessen.

  1. Legyél te az, akihez fordulhat, ha baj van!

Előbb utóbb minden gyerek kipróbál ezt-azt, lát olyat, aminek te nem örülsz. A te dolgod az, hogy erre felkészíts és a lehető legmesszebb kitold az időpontot. Fontos, hogy bízhasson benned, tudnia kell, hogy, ha hibázik, meg tudod érteni, el tudod fogadni. Ha már megtörtént a baj, legalább tudjál róla, téged hívjon, tőled kérjen segítséget. a Ha HhhhhhEz a bizalmi kapcsolat nem egy nap alatt alakul ki, a gyereknevelés lényege.

                                                                                                                             

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu