Mint minden problémát, ezt is elsősorban megelőzni érdemes. Azokat a gyerekeket, akik elég fejlett társas képességekkel és érzelmi intelligenciával rendelkeznek, nem igazán lehet kiközösíteni, sem terrorizálni. Így elsősorban erre érdemes odafigyelnünk. Fontos, hogy tanítsuk meg kapcsolatokat kezdeményezni, fenntartani, saját álláspontját, érdekeit képviselni, nemet mondani, kilépni egy neki nem tetsző helyzetből.
De hogyan?
1. Amikor konfliktusba keveredik a társaival, ne foglalj állást, ne fogd senkinek sem a pártját. Hallgasd meg inkább, ő hogyan érez, és segíts a másik fél álláspontját is behozni a helyzetbe. „Látom, elég dühös vagy Gáborra, amiért így viselkedett.” „Kíváncsi vagyok, vajon Gábor hogy érezhette magát, amikor nem engedtétek, hogy veletek játsszon.”
2. Többet ér, ha csak meghallgatod, mintha megmondod, mit kéne csinálnia, vagy közbeavatkozol. Attól még nem tanul meg konfliktusokat kezelni, hogy mindig mindent megoldasz helyette. Abban segíts, hogy tisztán lássa a saját és a többiek álláspontját, dolgozzatok ki közösen alternatívákat.
3. Legyél magad jó példa arra, hogyan kell magabiztosan bánni más emberekkel. Hogyan kell kapcsolatot kezdeményezni, és hogyan kell határozottan, de udvariasan kilépni helyzetekből. Ha azt látja, hogy a parkolóban titeket zaklató kéregetőt nem tudod magabiztosan elküldeni, honnan venné a jó mintát?
4. Taníts neki – akár bábokkal, otthoni plüss állatokkal eljátszva konkrét mondatokat, amivel még idejében elejét veheti a bántalmazásnak. „Most én jövök.” „Ne nyúlj hozzám!” „Ne csúfolj! Ha akarsz valamit, a nevemen szólíts!” „Hagyd ezt abba!”
5. Segíts egy kicsit barátkozni. A peremre szoruló, magányos gyerekeket gyakrabban közösítik ki, vagy terrorizálják, mint a barátkozóakat. No de, kutyából nem lesz szalonna. Teljesen természetes, hogy vannak, akik többet szeretnek egyedül játszani, vagy nem érzik magukat komfortosan a nagyobb csoportban, esetleg szégyenlősek. Segíts neki úgy, hogy egyesével hívod meg a lehetséges haverokat egy-egy játszós délutánra, hogy el tudják mélyíteni a kapcsolatukat. Így könnyebb lesz csoportban is együtt játszani.
Vedd komolyan az érkező visszajelzéseket a tanároktól, más szülőktől, figyeld meg, hogyan viselkedik gyermeked közösségben. Az igazág az, hogy a kiközösítés mögött sokszor találunk valamit, ami elviselhetetlen, idegesítő a többi gyerek számára. A tapasztalat az, hogy mindig vannak figyelmeztető jelek, amire érdemes odafigyelni. Ne várd meg az utolsó utáni pillanatot. Túl agresszív, követelőző, kompromisszumra képtelen, parancsolgató a többiekkel?
A szeretetteljes, elfogadó légkörben nevelkedő gyerekek képesek kapcsolatokat kialakítani, konfliktusaikat kezelni. Sem áldozatként, sem agresszorként nem találkozhatunk velük.
Gondold át, kap e elég figyelmet tőled. Meghallgatod e, bármiről is legyen szó, ami fontos neki. Érezheti e magát úgy, ahogy éppen jól esik neki – lehet e szomorú, dühös, vagy bármilyen, anélkül, hogy megkapná a magáét. (Még akkor is, ha unalmasnak tartod, vagy semmiségnek tűnik.) Nem alkalmaztok otthon ti is valamiféle erőszakot, kényszert a nevelésben? Akár egy pofon, de csak egy erőteljesebb elráncigálás a homokozótól – „azt mondtam, hogy indulunk” felkiáltással komoly károkat okozhat a gyerek önbecsülésében, ami az iskolai terror bármelyik szerepében ölthet testet. Az elegendő figyelem és elfogadás elejét veszi, hogy akár áldozatként, akár elkövetőként kelljen vele találkoznunk.
Amikor már megtörtént… folytatása következik.
Pethő Orsolya, pszichológus
(További tanácsadás: kolyokszerviz.hu)
(Kép: anyatank)