Nemcsak az önmagukat nem ismerők, a bátortalanok, a megalkuvóknak van komfortzónájuk. Mindenki azt keresi, hogy maga körül a lehető legnagyobb nyugalom, boldogság és biztonság legyen. A biztonság azonban nem feltétlenül garantálja a boldogságot. A szabályok és határok szükségesek mindenki számára, mert keretet adnak az életünknek.

A komfortzónán belüli biztonság adhat nyugalmat és boldog életet is egészen addig, amíg nem vágyunk valami másra. Ha a komfortzónán belül csak azért tartózkodunk, mert az biztonságot ad, de még csak nem is vagyunk annak határain belül boldogok, akkor megfordul a fejünkben annak elhagyása. De az félelmet keltő, idegen, új, ahol ki tudja mi vár ránk?

Sokakban van akkora félelem amiatt, hogy nem merik vállalni az újba való átlépést, hogy inkább saját magukat kárhozatják a biztonságos rossz fogságába. Saját ürességünket, unalmunkat teremtjük meg, amely semmi, de semmi boldogsággal nem szolgál, csupán mímelt biztonságot nyújt. Mivel azonban ebben a biztonságosnak ítélt közegben sem feltétlenül jó a közérzetünk, mindig motoszkálni fog bennünk a vágy a kitörésre, de azt elnyomjuk magunkban. Olykor erősebben, szinte már kínok között tör ránk az, amire legbelül vágyunk. Ha eluralkodik felettünk az érzés, nemhogy biztonságot nem nyújt a komfortzónán belüli létünk, hanem frusztrálóvá és szorongóvá tehet.

Mégis sokan ragadnak bele ebbe az állapotba csak azért, mert nem győzik le önmagukat, nem lépnek át egy bizonyos határon át.

Aki merészebb, de biztonsági játékos, meglehet, hogy csak kisebb lépésekkel halad át a komfortzóna határán, de halad. A kicsi megtett táv is táv. Aki pedig életében elérkezett egy olyan fordulóponthoz, hogy mindenképp változáson fog átmenni az élete, nincs más választása, az előfordul, hogy borít minden életében. Ami eddig létezett valahogy, arra egészen másképp tekinthet rá, változtat azon, kilép belőle, vagy épp beleszáll.

A komfortzónán átlépni azt is jelentheti, hogy egy régi vágyunkat valósítjuk meg. Hiába dédelgettünk magunkban képeket valami eléréséről, ha azért semmit nem tettünk. Valószínűleg azért nem, mert ahhoz bátorság, a megszokotton, általánoson túl kellene látni, tenni. A kezdeti lépések lehetnek bizonytalanok. Aki megpróbál csigaházából kibújni, de azonnal nehézségekkel találja magát szemben, talán azonnal vissza is bújik. Az elszánt ember, és az, akinek nincs más lehetősége, mint változtatni, előre menni. Ehhez kell valami, ami erőt ad, amibe a nehézségek idején is kapaszkodunk.

A saját komfortzónánk elhagyásához érdemes megfigyelni az életünket. Mit szeretnék elérni és mi gátol abban, hogy azt elérjem? Mit kellene tenni ahhoz, hogy megvalósítsam a célom és egyúttal önmagam is? Mik a félelmeim ezzel kapcsolatban és mi kellene ahhoz, hogy ezeket legyőzzem? Ha megvannak a kérdések, és a kérdésekre a válaszok, talán a kilépés is könnyebb lehet.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!