Jump to content

Testvérrel sosem vagy egyedül

2016. 04. 05. 19:00

Akinek testvére van, nem marad soha egyedül. Akinek testvére van, az érezheti igazán az alábbi gondolatok velejét. Néhány sor a testvéri szeretetről, féltékenységről, önzetlenségről.

Amikor az addig egykeként élő gyermek mellé kistestvér születik, megváltozik az élet. Feldemár András így fogalmazott:„Az egyik legnagyobb tragédia az ember életében az, amikor testvére születik. Azért, mert abban a pillanatban elveszti a királyságát vagy a királynőségét. Leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egyszer csak az egyik fél behoz egy szeretőt a házasságba.”

Habár a testvérek közötti kapcsolat vérszerinti, mégis eltávolodhatnak, nem biztos, hogy keresik egymás társaságát, vagy egyenesen zavaróvá válik. Erről ír Szilvási Lajos is:
„Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi.”

Ám a legtöbb testvéri kapcsolat, még ha gyermekkorban civakodós is, de felnőttként egymás támaszai, erről ír Móricz Zsigmond is:
„Ha idegenben bántják az embert, akkor mindennél jobb testvérek közé menekülni.”

A vérszerinti kapcsolat nem jelenti azt, hogy mindent egyformán gondolnak. Nagy ellentétek, nagy viták kerekedhetnek ki testvérek között, de a jó tesók megbocsátanak, hangoztatja Janet Fife-Yeomans is:
„A testvérek közötti konfliktusok sokkal jobban el tudnak mérgesedni, mint a baráti kapcsolatok. Ugyanakkor a legdurvább sérelmeket is könnyebben megbocsátják egymásnak, és hamarabb elfelejtik, elvégre a vér nem válik vízzé.”

A testvér mégis kincsnek kellene lenni mindenki életében, ahogyan azt Lisa Jewell is megfogalmazta:
„Testvérek. Micsoda isteni adomány! Ezt sose vegyétek magától értetődőnek! Adjatok hálát érte mindennap! Vigyázzatok egymásra!”

Szűcs Vanda gondolatával élve: „Mosolygok, mert a testvérem vagy, s kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.”

Ha azzal indítottunk, hogy a testvérek sosincsenek egyedül, zárjuk Albert Schweitzer sorával, miszerint:
„Nem kell egyedül élned a világban, ott van a testvéred.”

(Forrás: teresaburkephotography.com, dailymail.co.uk/képek)