Jump to content

Álmod egy saját vállalkozás? Vágj bele, de nézz körül előtte

2019. 09. 04. 19:00

Gyermekkorunkban álmodozunk a felnőtt életünkről, hogy merre megyünk tovább, mivel fogunk foglalkozni. Legtöbben szeretnénk saját céget, vállalkozást alapítani, hogy a magunk urai tudjunk lenni.

Idillikus gondolat, hogy azzal foglalkozzunk felnőttként, amit szeretünk, mert így a munkát nem akként fogjuk fel, hanem minden nap örömünket leljük abban. Még idillikusabb az az elgondolás, hogy saját vezetésünk alatt fog működni a vállalkozásunk, így nem uralkodhat majd felettünk más.

Van, aki a semmiből építette fel jól működő vállalkozását, és fejlesztette akár ország vagy világméretűvé, tehát nem csak akkor lehet elindítani egy vállalkozást, ha milliókkal rendelkezünk. Persze, hogy úgy sokkal könnyebb és gördülékenyebben menne minden, de a valamihez való hozzáértés, precizitás, a célközönség megtalálása lehet az igazi alapja. A vállalkozói igazolvány megléte szükséges, ám annak kiváltása ingyenes, habár a cég alapításának díja már pénzbe kerül, de még így is minimális összeggel el lehet indítani a vállalkozást.

Mielőtt vállalkozásban gondolkodik valaki, érdemes egy jó könyvelőt keresni, akivel egyeztetni érdemes a szándékot, a lehetőségeket, a keretet. A könyvelővel ráadásul akár napi kapcsolatban szükséges lenni, tehát nem árt egy megbízható, jó könyvelőt keresni, mert bár pénzbe kerül az ő munkája is, még így is többet nyerünk, mint veszíthetünk.

A legvonzóbb az egyéni vállalkozásban az, hogy nem kell máshoz igazodni, a saját magunk főnöke lehetünk. Ez mind szép és igaz is, de a saját vállalkozásban csak akkor van nyereség, akkor működhet, ha dolgozunk benne, így nemcsak sok munkaóra lesz benne a cégben, de a felelősség is nagy. A munka, a vállalkozás egyáltalán nem szabad, hogy felőrölje az ember életét és egészségét, ezért meg kell találni a középutat a munkában is.

Idő kell ahhoz, hogy egy vállalkozás beinduljon, és bizony azzal is számolni szükséges, hogy nem minden hónap lesz egyformán jövedelmező. Mégiscsak jó, ha van valami tartalék a nehezebb hónapokra. Megnyugtatunk minden most vállalkozni kívánót, hogy még a nagy cégek esetében is igaz ez az ingadozás.

Át kell gondolni, hogy mire van szükség az adott környezetben. Ez kutatómunkát igényel, hiszen olyan vállalkozást nem is érdemes beindítani, amely életképtelen az adott közegben. Sokan úgy indítják el cégüket, hogy ügyesen lecsapnak arra, amiben más még nem látott lehetőséget. A jókor, jó helyen lenni érvényesülhet, no, és persze az ismeretség.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)