Jump to content

(Táv)munkahelyi stressz

2020. 06. 19. 19:00

Megéltük a koronavírus-járvány terjedését, ennek megfelelően reagált a magyar kormány és lakosság is. Komoly szabályozásokat éltünk meg, amelyeknek még mindig érezzük hatását.

Nem úgy és nem akkor mehetünk még mindig vásárolni, amikor szeretnénk, tartani szükséges a másfél méteres távolságot embertársainkkal, maszk használata még a legtöbb helyen kötelező. A gyerekek számára megkezdődött a nyári szünet. Sok család megtapasztalta a digitális oktatás minden előnyét és hátrányát, és nagyon sokan váltottak home office munkára.

Az otthonról való munkavégzés nem idegen, de sosem volt ennyire felgyorsulva, mint amennyire most tapasztaltuk meg. A távmunka során sok szülő lehetett együtt iskoláskorú gyermekével és a home office-ban végzett munkája mellett vált gyermeke tanítójává. Élvezhették az otthonlétet minden velejáróját. Több időt tölthettek együtt a családok, a tanulás mellett juthatott idő a közös játékokra, beszélgetésekre is. Mindemellett a távmunkában dolgozók számára is előnnyel járhatott az, hogy nem kellett a tömegközlekedésére időt és energiát felhasználni, a saját, otthoni közegben még a munkavégzés is kényelmesebb volt. Sőt a munkatársakkal való érintkezések a telefonos vagy az online megoldásokra korlátozódtak, így az esetleges konfliktusok száma is csökkent. A home office-ban végzett munka során lehet beszélni munkahelyi stresszről?

Erre a kérdésre keresték a válaszokat francia pszichológusok már a világjárvány kitörése előtt. Több, ezzel a témával kapcsolatos tanulmányt összegyűjtve, azok eredményeit rendszerezve arra jutottak, hogy aki napi szinten eljárt munkahelyére, majd a vírus miatt hirtelen át kellett térni a távmunkára, az mindenképp nagy stresszel jár. A koronavírus által teremtett helyzetben ezt sokak élték meg, nem mindenkinek ment rugalmasan, feszültségek nélkül. A home office ugyanis nemcsak azt jelentette, hogy nem kell munkába menni, hanem számos ponton megváltozott a munkavégzés mikéntje. Meg kellett tanulni és hozzá kellett szokni a távmunka végzéséhez, és éppen a bizonytalanság, az újdonság okozhatott feszültséget a legtöbbekben.

Az otthonról való dolgozás jól hangzik, és akinek nem kellett így megvalósítania vállalását, az arra gondolhat, hogy sokkal szabadabb munkavégzést tartogat a home office, hiszen nem kell reggel elindulni a munkahelyre, akár pizsamában is elvégezhetjük munkánkat. Akkor szakítjuk meg a munkavégzést, amikor csak akarjuk, szólhat mellette a televízió, a zene, vagyis a körülmények csak támogatják a munkát. Csakhogy sokan éppen amiatt dolgoztak otthonról, hogy ne kelljen a munkájukat sem feladni azért, hogy gyermekeik távoktatásában részt tudjanak venni. Az otthoni tanulás azonban azt is jelenti, hogy a szülő válik gyermeke tanárává, így a munkát meg kell szakítani többször, ami újabb feszültségforrás.

A home office tehát sokak számára nemcsak a saját, otthonról történő munkavégzést jelenti, hanem a gyerekekkel való tanulást, játékot, foglalkozást is. Emellett persze a saját vállalást is el kellett végezni, vagyis egyszerre, otthoni körülmények között is több fronton teljesítettek.

Alapjában véve nem egyszerű összeegyeztetni a családi életet a munkavégzéssel, de ez home office-ban még nagyobb gondot okozhatott.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)