Jump to content

A hajlakk története

2013. 07. 26. 06:00

Mi köze a szépségipar egyik legkelendőbb termékének, a frizurád őrének a második világháborúhoz, az Amerikai Egyesült Államok kormányához, és egy rettegett halálos betegséghez? Ha nem tudod a választ, számodra is újdonság lesz a hajlakk története.

Kampány a malária megelőzésére

A tincsek tartásáért felelős termék legjellemzőbb tulajdonsága a magasnyomású permetezővel felszerelt flakonos kiszerelés; más szókapcsolattal élve nem más, mint aeroszolos spray. Ezt a technológiát már az 1920-as évek elején is alkalmazták. Igazán népszerűvé azonban csak a reklámok terjedésének alkonyán, két dekáddal később vált, amikor az amerikai kormány óriási összegeket fizetett a malária megelőzésének kutatására.

A halálos kórt terjesztő szúnyogok ellen ugyanis a spray formájú irtószer bizonyult a leghatékonyabbnak. A flakonba fluorokarbont, cseppfolyósított gázt tettek, majd nagy erőkkel hirdették a tévében az árucikket. Talán ironikus, hogy ez a széleskörű kampány indította útjára a hajlakk-őrületet.

Rovarriasztóból hajlakk, festék és dezodor

A háború végeztével a szépségipar ugyanis rögtön lecsapott az aeroszolban rejlő lehetőségekre. Mivel régóta vásárlói igény mutatkozott valamilyen tartós hajfixáló termék iránt, nem volt kérdés, milyen irányban induljanak el. Az első ragacsos, gyanta alapú változatot a Chase Products nevű cég dobta piacra 1948-ban. Ők alkották meg egyébként a hasonló kiszerelésű festéket és dezodort is.

A hajlakk neve kozmetikai ipar egyik legnagyobb alakjának, Helen Curtis-nek köszönhető, aki 1950-ben rukkolt elő a magától értetődő „hajspray” kifejezéssel. A legtöbb idegen nyelvben szó szerinti fordításban honosodott meg, nálunk lakknak magyarosították.

50-es évekbeli reklám és flakon.

Kenterbe verte a rúzst

Amikor ekkora haszonra van kilátás, nem kell sokat várni a konkurencia megjelenésére sem. Az Aqua Netet például Betty Draper és Jackie Kennedy népszerűsítette, mégpedig elképesztő tupírok, kontyok és pin-up kompozíciók segítségével. A kor divatfotóit nézegetve láthatod azokat az apró sapkákat, amelyeket semmilyen fizikai törvényszerűség nem tarthatott viselőjük fején – csak egy jó erős hajlakk lehetett képes erre.

A találmány horderejét jelzi, hogy egy 1964-ben kiadott enciklopédiában minden idők legsikeresebb kozmetikumaként említették, ami még a rúzst is felülmúlja az eladási statisztikák tekintetében. A ’60-as években elkezdődött a különböző igényekre kitalált, változó erősségű és különböző különleges tulajdonsággal felruházott hajlakkok árusítása, ahogy az ma már megszokott.

70-es években a Sunsilk új, rugalmas tartást igérő hajlakkja.

Az ózonréteg is fellélegzett

Mivel azonban egy diadalmenet sem tarthat örökké, a hajlakk is olyan kutya, amire jött egy kis tél. Mégpedig a ’70-es években, amikor a Twiggy-ére hasonlító, egyszerű frizurák divatba jöttek. Na, és kiderült, hogy a hűtőfolyadék, vagy vegyipari szakkifejezéssel az aeroszolokban lévő hajtógáz, a klorofluorokarbon károsítja az ózonréteget, így a környezettudatos vásárlók megijedtek.

Extrém frizura a mindennapokban

A szépségiparnak sikerült alkalmazkodnia az új elvárásokhoz, így a ’80-as években már a Madonna nevével is fémjelzett punk-glam rock korszakban ismét világméretű őrületté vált a másfajta kemikáliákkal készült hajlakk. Az akkortájt gyerekeskedő generáció tagjai tinédzserként gyakran vallották, hogy egy két-háromszáz forintnyi összegbe kerülő flakon mindennap segít egyben tartani a frizurájukat – és a lelküket. Nem túlzás: képesek voltak 24 órán belül magukra fújni az elképesztő mennyiséget, égnek állítva akár a hosszú fürtöket is.

A hajlakk ma is a popkultúra szerves része. Elég Lady Gagára gondolni, aki annak segítségével rendszeresen telefont, homárt és saját hajából készült megamasnit illeszt a fejére. Valószínűleg a te fürdőszobád polcán is lapul egy ilyen aeroszolos permet – bár a céljaid valószínűleg egy kicsit szolidabbak vele.

60-as évek frizurái

Paul Stanley a Kiss énekes-gitárosa koncert közben épp hajlakkot fúj.

A tupírláz a mozikba és a színpadra is betört a 2000-es évek második felében. Musical és vígjáték is készült Hairspray címmel.