Jump to content

Az internet hatása a memóriára

2015. 10. 10. 10:00

Az már tudjuk, hogy hat ránk az internet. Számos jótékony hatása mellett káros hatása is létezik, ha nem tudunk határt szabni annak használatához és a virtuális világ fogságába kerülünk. A kamaszok pedig a lehető legtöbb időt töltik a gép előtt ülve, vagy okoseszközeiket a kezükben tartva.

Több időt töltünk számítógép előtt, mint amit az alvásra fordítunk. Csakhogy a folyamatos információ, ami felénk áramlik, túlterheli az agyat, amely akár a memória rovására is mehet. Az internet ma már átszövi minden cselekedetünket. Jelen van az otthonunkban, a munkahelyünkön, az iskolákban, boltokban, vagyis igazán beférkőzött az életünkbe. Platón idejében már attól tartottak, hogy az írás ismeretével a memória edzése meg fog szűnni. Ha tudták volna, hogy ez után még mi következik?!

Az okoseszközök már mindenhol lehetővé tették azt, hogy az internet elérhető legyen, így nem csoda, hogy függőséget vált ki. Ez leginkább a fiatalabb korosztály érintő függőség, hiszen annyi mindent meg lehet találni az internet segítéségével, annyi adatot nem kell már megjegyezni, mert mind megtalálható a világhálón. Ám így több időt is töltenek a neten való szörfözéssel. Mind nagyon szép és nagyon jó, hasznos is, de a diákok hajlamosak a klasszikus tanulási formáról lemondani emiatt.

Tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy az állandó internetezés milyen hatással van ránk. Egy, a számítógép-tudománnyal foglalkozó professzor szerint, ha állandó túlterhelésnek tesszük ki az agyunkat az internet használatával, akkor kimutathatóan romlik az ember rövidtávú memóriája. Ez az úgynevezett munkamemória képes követni a napi beszélgetéseinket, ez tárolja azokat az emlékeket, amelyek később átkerülnek a hosszú távú memóriába. A hosszú távú memória kapacitása végtelen, ellenben a munkamemóriával. A munkamemória azért felelős, hogy szelektálni tudjuk mely információk, adatok fontosak számunkra és melyek nem. Ami nem fontos az törlődik, a többi raktározódik. A munkamemória nem képes csak körülbelül négy egységet megjegyezni, de ha napi szinten és folyamatosan terheljük az agyunkat hírekkel, információkkal, annak befogadóképessége romlani fog. Később már a hétköznapi életben is érezni lehet ennek „jótékony” hatását, és számos fontos dolgot elfelejtünk. Szükség van tehát agyunknak olyan kevésbé aktív időszakra, amikor nem folyton adatokat böngész a neten, ugyanis az ilyen pihentetőbb időszakban kerülnek át a munkamemóriából a hosszú távú memóriába a megjegyzendő információk.

Ez a fajta agyi terhelés veszélyes lehet a fiatalokra és igazából mindenkire nézve, aki nincs felkészítve, felkészülve a telekommunikációs eszközök tudatos használatára.

(Kép forrása: mondialmind.com)