Jump to content

Egy hollywoodi személyi asszisztens megpróbáltatásai

2014. 04. 11. 11:39

A New York magazin újságírójának, Jennifer Vineyard-nak mesélt bizarr feladatairól, csalódásairól, és reményeinek csalatkozásairól egy fiatal nő, aki egy híres színésznő személyi asszisztense volt több, mint fél éven keresztül Hollywoodban.

A nevét nem vállaló, anoníman nyilatkozó lány az újságnak elmesélte, hogy eleinte mennyire más típusú munkára számított a megbeszéltek alapján. A színésznő ígéreteiből arra következtetett, hogy a munkájának a produkciós részében fog tudni segíteni. Ez volt az a remény, ami ennyi időn keresztül a munkahelyén tartotta, annak ellenére, hogy már a kezdetek kezdetén kiderült, a gyakorlatban egészen más, sokkal kevésbé kreatív, vagy kihívásokkal kecsegtető, sőt, olykor megalázó feladatai lesznek.

Még két hete sem töltötte be az állást, amikor a színésznő karácsonykor felhívta telefonon, és megkérte, dobja ki helyette a pasiját, akire, most hogy lezárult a közös forgatás, már nincsen szüksége. Így szegény lánynak munkaadójának utasítását követve meg kellett beszélnie egy randevút a férfival, amire viszont ő ment el, hogy ott szembesítse a férfit szomorú véggel.

„Az ember azt gondolná, nincs annál nyomorultabb, mint ha valaki SMS-ben szakít. De van. Ha valaki az asszisztensét küldi, hogy kirúgjon.”

Eleinte még nem a színésznő házában lakott, így hajnali négykor kellett elindulnia otthonról, hogy odaérjen hozzá ötre, végigvegye vele a napi programokat és feladatokat, megfőzze a teáját, elkészítse a reggelijét, és kiporciózza a vitaminjait. Közben a híreket kellett figyelnie, hogy reggel hétkor beszámolhasson főnökének arról, mi folyik a nagyvilágban. Miután átvette az éppen aktuális forgatókönyvet is a színésznővel, a bébiszittert és a gyerekét kellett a forgatás helyszínére furikáznia.

Rengeteg elfoglaltsága és összetett feladatai miatt már semmire, de még a magánéletére sem volt ideje. Bánatában egy idő után elkezdte rendszeresen egy környékbeli bárt látogatni, ahol a kocsmáros, ismerve munkakörülményeit, mély együtérzéssel volt irányában. Alkalmanként még ingyen körökre is meghívta.

„Egy nap aztán rádöbbentem, hogy egyáltalán nem vagyok boldog azzal, amivé változom. A munka a végén még teljesen iszákossá fog tenni! Nem volt életem, nem voltam boldog, nem voltam önmagam. ”

Minderre ráébredve kezdte sokkal kritikusabban nézni a feladatait. Rájött, hogy a „gyógynövény”, amit be kellett olykor szereznie munkaadójának, valójában kábítószer volt. Néha a drogot úgy tette bele a színésznő asszisztense táskájába, hogy az nem is tudott róla. Munkábaállása után hét hónappal aztán elérkezett az idő, amikor rájött, nem bírja tovább. Felmondott.

Amikor másokkal is közölte a hírt, azok csalódottan fogadták:

-Akkor mostantól megint egy új asszisztenssel kell dolgoznom? –kérdezték.

-Miért, mennyi volt eddig? –kérdezett vissza meglepődve.

-Te vagy az első, aki nem rokona, de tovább bírta pár hónapnál.

A fiatal lány érezte, jó döntést hozott, hogy otthagyta Hollywoodot, amiből egy életre kiábrándult.

(Kép: latimesblogs.latimes.com)