Jump to content

Budapesten adták át Közép-Európa első autistavizsgáló-központját

2018. 04. 04. 14:30

Közép-Európa első autistavizsgáló-központját a fővárosban, a felújított Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegében nyitották meg. Az új központban az autista gyerekeket nyugodt környezetben gyógyítják.

Április 2-án volt az autizmus világnapja, amelyre országszerte különböző programokkal készültek. A Heim Pál Gyermekkórház felújította a Madarász utcai részlegét, amelyben helyet kapott Közép-Európa első autistavizsgáló-központja.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója elmondta, hogy az autizmus spektrumzavar egy veleszületett, ma még gyógyíthatatlan betegség, amely nagyon széles skálán mozog. Sokszínű, sokfajta állapotot eredményez: az enyhe és a súlyos állapot között sokféle fajtájával találkoznak a szakemberek.

Hiánypótló szerepe van a most átadott központnak...

Nagy Anikó kiemelte, hogy az autista gyermekek másként élik meg a világot, másképp érzékelik a környezetet, másként fogadják be az érzékeket, és másképp is dolgozzák fel mindezeket. A főigazgató megjegyezte, hogy sok olyan érzés, szín, hang – amely nekünk természetes – az az autista gyerekek számára idegen. Ezek a mindennapi jelenségek zavarják, frusztrálják őket, sokszor megijednek bizonyos hangoktól, és ezek a mindennapokban akadályozza őket. A környezetüknek ezt az akadályt kell valamilyen módon feloldaniuk. Hangsúlyozta, hogy azért volt fontos létrehozni a most átadott vizsgálóközpontot az Út a Mosolyért Alapítvánnyal együttműködve, mert amíg egy egészséges gyermeknek könnyebb elmagyarázni mi miért van egy kórházi környezetben, addig egy autistának a zajok és az eszközök krízishelyzeteket okozhatnak.

Ezért volt szükség egy olyan akadálymentesített környezetre, ahol az ő nyelvükön, nyugodt körülmények között el lehet mondani minden kis betegnek, hogy mi történik vele. A helyiségek szín- és hangvilága, a berendezések mind-mind nyugtatóan hatnak rájuk, békésen tudnak várakozni. A központban a beavatkozások is nyugodt körülmények között zajlanak. Az autista gyermekek ezen a speciális részlegen fokozott odafigyelés mellett részesülhetnek a az alapvető orvosi és gyermekgyógyászati ellátásokban.

A cél, hogy a társadalom minél szélesebb rétege elfogadja és megértse az autizmust

Az Út a Mosolyért Alapítvány kiemelt partnerként működött közre abban, hogy a kutatóközpont létrejöhessen. Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke elmondta, hogy olyan célokat igyekeznek felkarolni megalapításuk óta, amelyek sok esetben nem kapnak elegendő figyelmet. Az autista gyermekek segítését illetően is hosszú távú megoldást szeretnének nyújtani. Az alapítvány elnöke felidézte, hogy tavaly májusban egy jótékonysági Mosolykoncert keretén belül, ahol közreműködött a magyar popzenei élet színe-java sikerült e nemes célra mintegy 16 millió forintot összegyűjteniük.

Az alapítvány szlogenje: „Megérteni, elfogadni, segíteni!”. Szijjártó-Nagy Szilvia a szlogenre – amely egyben magába foglalja a szervezet küldetését is – úgy reflektált, hogy jelen esetben a céljaik között kiemelt szerepet kap, hogy minél szélesebb kör megértse és elfogadja a speciális élethelyzetben lévő gyermekeket. Ha ez megtörténik, onnantól kezdve már csak egy lépés választja el a társadalom adott szegmensét attól, hogy segítséget is nyújtson ezeknek a sokszor a saját kis világukban élő gyerekeknek és családjaiknak.

A központ létrehozása könnyített a családok helyzetén is

A beszélgetés során kitértek ara is, hogy miként változik meg egy család dinamikája, ha autista gyermekük születik. Nagy Anikó ezzel kapcsolatban elmondta, hogy azt az intézményen belül is látják, hogy teljesen átalakulnak azoknak a családoknak a mindennapjai, amelyek autista gyermeket nevelnek. Teljesen másfajta odafigyelést igényelnek ezek a gyermekek: máshogy tanulnak, másként járnak iskolába. A nevelésük is sokkal több feladatot ró a szülőkre, mint az átlagos gyermekek esetében.

Szijjártó-Nagy Szilvia a családok megsegítése kapcsán megosztotta egy személyes élményét. Egy alkalommal összefutott egy anyukával, aki fogászatra vitte autista gyermekét. Az édesanya elmondta neki, hogy nagy szükség volt már a központra, mivel az egy olyan biztonságos környezetet nyújt mind a gyermekeknek, mind a családoknak, ahol nem kell attól tartaniuk, hogy az autista gyermek vagy fiatal az őt ingerlékennyé vagy hisztissé váljon. Ezzel szemben egy hétköznapi egészségügyi központban annyi inger érheti a kis betegeket, hogy önkéntelenül bekapcsolhat náluk egy olyan védekező reflex, amely miatt akadályoztatva lehet az ellátásuk is. Így összességében elmondható, hogy jó úton járnak.

Nyugodt környezet és modern ellátás fogadja a betegeket

Nagy Anikó beszélt arról is, hogy egy nagyon kellemes hangulatú váróhelyiséget alakítottak ki kis kuckókkal, minikönyvtárral és játékokkal a speciális igényű gyermekek számára. A helyiségekben csend van, a megvilágítást és a fényviszonyokat pedig úgy alakították ki, hogy azok változtathatók legyenek, hogyha valamelyik beteget zavarná az erősebb fényhatás. A kórtermek ugyancsak eleget tesznek az autisták egyedi igényeinek: ambulancia és játszószoba egyaránt a rendelkezésükre áll. A központ specialitását az adja, hogy azt az ellátást szervezik oda, amelyre a betegeknek épp szükségük van: legyen az egy sürgősségi ellátás vagy egy bőrgyógyászati vizsgálat.

(Forrás: marmalade.co.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)