Jump to content

Hűsítő ételek a nagy forróság idején

2017. 07. 09. 17:00

Alig vártuk a nyarat. Most pedig, hogy éljük is, fejtörést okoz. Azt sem tudjuk, hogyan hűsítsük magunkat a forróság idején. Az otthonunkat is igyekszünk a napfénytől és a meleg levegőtől mentesíteni, de ezt megtehetjük az ételeinkkel is.

Nemcsak az ételeink elkészítése megy nehézkesebben a kánikulában, hanem a fogyasztása is. A meleg kiveszi a kedvet is az emberből, hogy nehezebb ételt fogyasszon. Enni persze kell, de könnyűre, hidegre vágyunk. A hűsítő italok mellett a hűsítő ételek is jól jönnek. Az igazán melegben nemcsak a külső hőmérséklet emelkedik meg, hanem otthonunké is. Ekkor kezdjük meg az otthoni klíma hűtését, azonban a megfelelő táplálkozással is sokkal elviselhetőbbé lehet tenni a forró nyarat.

Őseinknek szükséges volt a természettel összhangban működnie. Nem is igazán tehettek mást, főleg akkor, amikor még nem tudták maguk számára megtermelni alapanyagaikat. Azt ették, amit a természet biztosított számukra. Csakhogy ezt most is ugyanúgy lehet alkalmazni, ugyanis olyan zöldségek és gyümölcsök érnek nyáron, amelyek fedezik az emberi szükségleteket. Ma pedig már bármit és jóformán bármikor be tudunk szerezni, így nekünk még könnyebb megtalálni a könnyed, nyári, hűsítő, de tápláló és egészséges ételeket.

Hőség idején kerülni kell azokat az ételeket, amelyek hevítenek. Ilyen például az állati zsírban gazdag ételek, vagyis a húsok. Ha nem szándékod, hogy verejtékben ússz már étkezés közben és után is, akkor ugyanígy érdemes hanyagolni a csípős, erős ételeket is. A csípősök megizzasztnak, a sós ételek pedig a folyadékot vonják el a szervezetünkből. A só ugyanis magához vonja a vizet és megköti azt. Ugyanilyen rossz megoldást választunk, ha alkoholos itallal próbáljuk meg hűteni testünket. A behűtött szeszes ital ugyan jól esik, de a gyomorba kerülve ugyancsak elvonja a szervezettől a vizet és felborítja a testünk vízháztartását, amely a meleg időben amúgy is kényesebb. Folyadékot sokat kell inni a nagy melegben, de az legyen inkább víz, vagy limonádé. A cukormentes italok azok, amelyek a szomjat is oltják és folyadékpótlást is elvégzik.

Készítsünk olyan hűs ételeket, amelyek természetes alapanyagokból készülnek, sok víz kell elkészítésükhöz. Ilyenkor növekszik meg az igény a hideg gyümölcslevesek fogyasztására. Ha már a nagy hőség előtt elkészítjük, akkor ebéd idejére le is tudjuk hűteni. A nagy melegben talán még a nyers zöldséget is szívesebben fogyasztjuk. A friss gyümölcsökből és zöldségekből készített saláták megfelelő köretet jelentenek. A párolt zöldségek kimondottan jól esnek a laktatóbb húsételek mellé. Nem kell elhagyni, de mérsékelni érdemes a húsfogyasztást.

Ahogyan már írtunk erről, a természet tudja a dolgát és olyan lédús gyümölcsöket ad, amelyek laktatnak, vitaminokkal, ásványi sókkal látnak el, és még folyadékot is bőségesen tartalmaznak. Természetesen a dinnyére (is) gondolunk. Önmagában is tökéletes, de számtalan módja van, hogy felhasználjuk az édes és lédús finomságot. Lehűtve pedig maga az igazi nyári lakoma.

(Forrás: marmalade.hu | food.com, grit.com, giphy.com/képek)