Jump to content

Mi áll a siker mögött? A tartalom!

2016. 09. 14. 17:00

Az evolúció során számos tényezőhöz alkalmazkodnia kellett az embernek. Olyan jellegzetességek alakultak ki, amelyek a géneknek köszönhetünk, hiszen azok továbbörökítésével egyre inkább alkalmazkodtunk a környezetünkhöz.

Az embernek és minden állatnak is fontos, hogy érzékelje a környezetében jelentkező veszélyforrásokat és arra időben tudjon reagálni, el tudjon menekülni, ha szükséges. A jó gének sikeres továbbörökítése ebben kulcsfontosságú lehet, mert segíti az életben maradást, de ugyanígy szerepe van a párválasztásban és saját genetikai állomány továbbörökítésében is. Agyunk úgy van beprogramozva, hogy a fontos témákra sokkal nagyon hangsúlyt fektessen.

Ha a híradót nézzük, vagy egy napilapot, hetilapot olvassuk, akkor címlapon, fő hírként olyan cikkek szerepelnek, mint bűnügy, baleset, gyilkosság. Nemcsak a mai korra érvényes ez, hanem jóval korábban is hasonló jellegű témák kerültek fő oldalra. A bűnügyek, katasztrófák, öldöklések mellett azonban ugyanúgy felkelti az emberek figyelmét a gyermek, a szerelem, a hírnév, hiszen erre vagyunk evolúciósan is ezek érdeklik.

Amerikai pszichológusok arra voltak kíváncsiak, hogy a sokak által kedvelt zenék, amelyek felkerültek a slágerlisták élvonalába is, milyen tartalommal bírnak? Több műfaj slágerlistás dalait elemezték, és a szaporodással kapcsolatos tényezőket kerestek bennük. Ebbe a kategóriába tartozik a szerelem, a szakítás, a nemi szervek, a testi együttlétre utaló szöveg. Aki keres, az talál is, ugyanis azt állapították meg a szakemberek, hogy ezek a közkedvelt zeneszámok telis tele vannak a nemiségre, a testiségre, a szaporodásra utaló szavakkal. A zenék több, mint 90%-a tartalmazott ilyet. A zenei irányzatok között azonban nagyobb arányban található szaporodásra utaló szavak száma az R&B stílusban. Vagyis az embereket érdekli az, hogy párt találjanak maguknak, hogy családot alapítsanak, szerelmesek legyenek, gyerekeik szülessenek.

Vajon emiatt a tartalom miatt válik egy dal slágerré? Ennek kiderítésére szintén toplistás dalokat válogattak háromféle zenei stílus számaiból. Az adott dal eredetileg kiadott lemezéről választottak egy-egy másik dalt is, amelyik nem volt toplistás. Az adott lemezről a slágerlistán feltűnő zeneszám dupla annyi szaporodásra, párkeresésre, szerelemre utaló szót tartalmazott, mint az, amelyik nem került fel a ranglistára.

A sikeres dalok titka tehát a témaválasztás? A világ által közkedvelt dalok arra az evolúciós fejlődésre épülnek, hogy az embert érintő és érdeklő fontos tartalmat szolgáltassa.

(Forrás: flickr.com, rockonphilly.com,)