Jump to content

Egy hálózat a természet és az élővilág érdekében

2016. 05. 06. 19:00

Amikor 2004. május elsején hazánk is csatlakozott az Európai Unióhoz, feltétel volt a Natura 2000 területek meghatározása, kijelölése. A Natura 2000 területek nagysága Magyarország huszonegy százalékát teszik ki.

A Natura 2000 területek hálózatot alkotnak, olyan természeti egységeket fedi le, amelyeket már jogszabály szerint is védetté nyilvánítottak, de olyan is tartozik ezek közé, amely nem áll oltalom alatt. A területek legtöbbje vagy az állam tulajdonában vannak, vagy nemzeti parkok, erdészeti részvénytársaságok kezelik. Jóval kevesebb az a szám, amely magántulajdont képvisel, ám haszonbérbe adott is megtalálható a Natura 2000 területei között. Így aztán sokan gazdálkodnak ilyen részen, ezeken a magánszemélyeken áll vagy bukik, hogy a természeti értékek megmaradnak, vagy sem.

Nagyon sok élőlény vesz körül minket. Sokuk természetvédelmi, védelem alatt álló területen él, de a mezőgazdasági területeken és az erdőkben is élnek, vagyis létük a művelésbe vett földterülethez kötődik. Ezért is nagyon fontos, hogy az ilyen helyen élő fajokat is megvédjük. Ezek az állatok széles körben elterjedtnek számítanak, mégis az tapasztalható, hogy legtöbbjük állománya folyamatosan csökken. Felismerték azt, hogy a csak védett nemzeti parkok természeti érétkeinek biztosítása sokáig nem lehetséges, a Natura 2000 hálózat éppen emiatt alakult ki, Európai Unióban létezik. A területek kijelölésekor alapjában véve a természeti értékeket veszik figyelembe, vagy pedig az úgynevezett jelölő madárfajokat. A jelölő madárfajok listáját a Madárvédelmi Irányelv tartalmazza. Így a Natura 2000 területeinek kétféle típusa létezik, az egyik a természetmegőrzési területek, a másik pedig a madárvédelmi területek, de egy terület lehet egyszerre természetmegőrzési és madárvédelmi is.

Minden erőfeszítés ellenére is vannak olyan fajok, amelyeknek a védett területek hálózatának kialakítása után sem lett jobb a helyzete. Ezek az állatfajok életük során nem csak egy területen tartózkodnak, hanem nagy távolságokat járnak be. Hiába védett helyen fészkelnek, ha a vonulás során a feltétek már nem jók. Más fajok azonban alapjában véve nem védett, hanem mezőgazdasági területeken élnek. Emiatt sokakat meglepett az, hogy szántóföldeket is madárvédelmi területté minősítettek, számos kukoricaföld került így a Natura 2000 hálózatba. Ez nem azt jelenti, hogy ott nem lehet termelni, vagy máshogy kell gazdálkodni.

A biológiai sokféleség fenntartásához, a vadon élő növény- és állatfajok védelmében szükség van. A Natura 2000 nemcsak Magyarországon létezik, hanem az uniós országok mindegyikében, így egy nagy ökológiai hálózat az eredménye.

(Forrás: tatraphotographyworkshop.com, gotohungary.com/képek)