Ha autóba ülünk, kerékpárra pattanunk vagy gyalogolunk, akkor is figyelni kell magunkon és a forgalmon kívül környezetünkre is. Nemcsak mi kelünk útra, hanem mások is. Természetes, hogy a közlekedési táblák és lámpák jelzéseire ügyelni kell, de nem árt, ha figyelünk egy esősebb napon arra is, hogy a járdán közlekedőket ne terítsük be pocsolyával. Egyáltalán nem elhanyagolható ez sem, hiszen gondoljunk csak abba bele, hogy mi is sétálhatunk a járdán, és milyen méreg, ha egy figyelmetlen autós összecsap esővízzel. Gyalogos és kerékpárosként pedig ugyancsak óvatosan kell közlekedni, mert a „van azon fék” elve valóban működik akkor, ha az autós érzékeli, hogy mi a szándéka a biciklisnek, a gyalogosnak. Megállni csak akkor tud sérülés okozása nélkül egy jármű, ha van elég idő és távolság arra.
Tömegközlekedési eszközt nem csak az használ, akinek nincs saját autója. Ez a fajta közlekedés ugyanis sokszor kivitelezhetőbb, mint autóval útra kelni. A kevés és fizetős parkolóhely, a környezetszennyezés, az üzemanyag spórolás, a tömegközlekedési bérlet munkahelyi támogatása sokak esetében teszi előnyösebbé, hogy metróra, trolira, buszra, vonatra szálljanak. Ha tömegközlekedési eszközt veszünk igénybe, akkor viszont a forgalomra nem nekünk kell ügyelni, hanem a jármű vezetőjének, azonban a többi utastársunkat figyelembe kell venni. A baj csak az, hogy rosszul szocializált emberek is feltűnnek ilyen helyeken, és egyáltalán nem ritka a lökdösődés, a taposás, a másik utas arcába lihegés. Mindenkinek szüksége van személyes térre, és vannak köztünk olyanok, akik kevésbé szeretnek közvetlen közelükben idegen személyeket tudni. Márpedig a tömegközlekedésben ez teljesen általános állapot. A személyes térre való igényünk ilyenkor még nagyobb.
A tömegközlekedés illemszabályainak betartása már a várakozáskor megkezdődik. A dohányzás eleve tilos, úgyhogy ezt a gondolatot el is kell vetni, ugyanis büntetendő. A járműre történő felszálláskor is tiszteletben kell tartani a mások személyes terét. Lökdösődés és dulakodás nélkül kell fel- és leszállni. Ha csak egy megállónyit utazunk, akkor utolsóként szálljuk fel, így leszálláskor nem kell az egész tömegen keresztülvergődni. Mindenkinek jobb így. Egy megálló miatt leülni sem érdemes. Figyeljünk oda embertársainkra, ha kismama, gyermekes édesanya, vagy idős személy van a közelünkben, akkor ne foglaljuk el az utolsó ülőhelyet, hanem kínáljuk fel annak, akinek szüksége lehet arra.
Utazásaink során legtöbbünknél van valamilyen kisebb vagy nagyobb táska. Nemcsak a benne lévő értékekre kell vigyázni, de arra is figyelmet kell fordítani, hogy azzal meg ne üssünk másokat.
Megszokott látvány, hogy az utasok kezében ott van elválaszthatatlanul a mobiltelefon. Fel- és leszállásnál mellőzzük annak nyomogatását. Ha hívást kezdeményezünk, vagy folytatnunk, akkor csak olyan társalgásba merüljünk bele tömegközlekedési eszközön utazva, ami minden intim témát mellőz, a lehető leggyorsabban lezárva azt. A hangerőt annyira minimalizálni kell, hogy a kommunikáció megvalósulhasson, de a környező utasokat ne zavarjuk beszélgetésünkkel. A közlekedési eszközről leszállva, a mozgólépcsőt megközelítve mindig a jobb oldalra húzódjunk le, hogy aki siet, az balról meg tudjon előzni.
