Meggyűlik a gondjuk a szülőknek azokkal a gyerekekkel, akik kevés ételt szeretnek, és hiába igyekeznek új ízeket, alapanyagokat megkóstoltatni velük, egyszerűen elutasítják. Mindenkinek megvan a maga gyengéje. Még a jó étvágyú és egyáltalán nem válogatós gyerkőcök esetében is van olyan alapanyag vagy étel, amelyet nem szeretnek. Kötelességtudatból lehet, fogyasztanak belőle néhány falatot, de alapvetően hozzá sem nyúlnának, ha lenne más lehetőségük. Sokkal nehezebb azonban annak a gyerkőcnek egészséges étrendet biztosítani, aki nagyon válogatósak, akik csak néhányfajta, jól bevált ételt hajlandóak megenni.
Egy édesanya alapbeállítottsága, hogy gyermekét szeretné egészségesnek tudni, amelyhez természetesen egészséges táplálék is szükséges. Gyermekkorunkra visszaemlékezve ismerős lehet a szituáció, hogy egyes ételektől szinte a hátunkon is felállt a szőr, míg a másik fajtát akár minden nap képesek lettünk volna elfogyasztani. A spenót egy nagyon jó példa erre, hiszen a gyerekek java ki nem állhatja. A gyerekek kis százaléka azonban nemcsak hogy megeszi, de szereti a zöld színben pompázó spenótot. Ugyanígy említhetnénk a brokkolit vagy a kelbimbót. A kalácsot is szereti felnőtt és gyermek egyaránt, de még sok felnőtt is visszakozót fújhat akkor, ha a kalácsban mazsola is van. A mazsola egyeseknek imádni való csemege, mások számára undort kiváltó fonnyadt szőlőszem. Nem ízlik minden, ezt tudjuk magunkról, láthatjuk gyermekünk táplálkozási szokásán is, de miért lesz az ember válogatós?
A gyermekkorban utált ételek egy részét felnőttként már lehet, elfogyasztjuk minden zokszó nélkül, ám lehet olyan étel, amelyre ugyanolyan elutasítóan tekintünk, és soha meg nem ennénk. Ízreceptorokkal fogjuk fel az ízeket és ezek a receptorok juttatják el az agyba. A receptorokat azonban a gének kódolják. Vagyis az, hogy az ízek érzéke mennyire kifinomult egyes embereknél, az a genetikától (is) függ. A zöldségek, gyümölcsök, húsok, fehérjében gazdag ételek ízének megítélése sokkal inkább a genetikától függ, míg a szénhidrátok és a tejtermékek ízének kedvelését már a környezet határozza meg.
A gyerekek imádják az édes ízeket, de nem szeretik a keserűt és a savanyút sem. Ez evolúciós hagyatékunk, hiszen a gyümölcsök a gyümölcscukor miatt édesek, és kiváló táplálékforrásunk is. Ami keserű, az pedig sokszor mérgező is, úgy tudatosult bennünk, hogy az nem jó, nem kell. A magas zsírtartalmú ételeket is sokkal jobban kedveljük, mert az biztosítja számunkra az energiát.
Ahogy öregszünk, változik az ízek érzékelése is, amelynek egyik oka az is lehet, hogy az ízlelőbimbók száma csökken. Ezért is van az, hogy amit gyermekként utáltunk és semmi pénzért meg nem ettünk volna, a kor haladtával bizony máshogy érezzük.
Az ízek megítélésben szerepet játszik a genetika is, de a legtöbb ízt és ételt azért szeretjük vagy nem, mert úgy tanultuk. Aki a keserűt sokkal intenzívebben érzékeli, és ha egyszer olyan ételt kóstolt, és nem ízlett neki, következőleg biztos nem fog kedvet érezni, hogy megegye.
