Jump to content

Olvassunk úgy, mint Superman!

2014. 03. 03. 08:22

Csak idő kérdése volt, míg valaki előrukkol a forradalmi ötlettel. Egy amerikai start-up vállalkozás, a Spritz felismerte a felgyorsult világunkban jelenlévő igényt a gyorsolvasás elterjesztésére.

A gyorsolvasás megvalósításához egy alkalmazást kell letöltenünk és máris úgy olvashatunk, mint Superman, aki pár perc alatt olvasott el egy könyvet. Amilyen hihetetlennek tűnik, olyan egyszerű alapokon nyugszik az ötlet.

Az alap ötlet szerint rengeteg időt elfecsérelünk olvasás közben a szemmozgással. A mobilapp ezt az időt rövidíti le, azaz inkább megspórolja. Az olvasni kívánt szöveg szavait egymást után villantja fel a másodperc törtrésze alatt, figyelve arra, hogy a szavak mindig ugyanazon a helyen bukkanjanak fel, így szemünk mozgatása nélkül is el tudjuk olvasni a szöveget.

Itt kipróbálhatjuk a gyorsolvasást! A szavak felvillantási gyakoriságát mi választhatjuk meg, itt egy példa a percenkénti 250 szavas gyorsaságra:

 

 

Ugyanaz a szöveg kicsit gyorsabban, 350 szót felvillantva percenként:

 

 

A profik pedig megbirkózhatnak a percenkénti 500 szóval is:

 

 

A Huffington Post szerint egy átlagos egyetemista 200 és 400 szót képes elolvasni percenként, de a fent bemutatott alkalmazás használatával ez a szám többszörösére nőhet. Ez azt jelenti, hogy pl. az 1000 szó/perc beállítással kicsit több mint egy óra alatt elolvashatjuk a Harry Potter első részét. A jövőre nézve az egyéb vállalatok mellett az egyetemisták is óriási piacot jelenthetnek a cégnek, hiszen az alkalmazás használata lényegesen lerövidítené a vizsgákra fordított időt is.

 

www.businessinsider.com

Fotó: wereadbetter.com