Jump to content

Sétával a demencia ellen

2014. 02. 28. 11:10

A világon jelenleg több, mint 44 millió ember szenved időskori elbutulástól. A legfrissebb kutatások alapján azonban egy kis energiabefektetéssel hosszú távra elodázhatjuk az agyi területek sorvadását. A rendszeres séta lelassítja az idős kori elbutulást, állítják brit tudósok.

60 és 80 év közötti férfiakat és nőket vizsgáló kutatásokban azt találták, hogy már heti három rövid séta is növeli egy éven belül azoknak az agyi területeknek az aktivitását, melyek a a memóriáért és a tervezésért felelősek. Bár a fejlődés nem jelentős, csupán 2-3%-os, de ez hatásában olyan, mintha két évvel visszaforgatnák az idő kerekét, magyarázta Kirk Erickson professzor.

Azok a személyek, akik résztvettek a kutatásban, magasabb pontszámot értek el a memóriatesztek során. Emellett arról is beszámoltak, hogy sokkal frissebbnek érezték magukat mentálisan, olyan volt, mintha „felszállt volna a köd”.

Dr. Erickson több, mint száz olyan felnőttet vizsgált meg, akik saját bevallásuk szerint alig, vagy egyáltalán nem mozogtak. A kutatásban résztvevők fele azt a feladatot kapta a professzortól, hogy tegyen heti háromszor 30-45 perces sétákat. Az alanyok másik felének pedig ugyanennyi idő alatt nyújtó gyakorlatokat kell végezni. Az orvosi vizsgálatok mindkét esetben fejlődést mutattak ki az agyi területeken, de ez a pozitív hatás a sétálós csoportnál jelentősebb volt.

-Csekély energiabefektetéssel tehát képesek vagyunk tehát fejleszteni azokat az agyi területeket, amik a felnőttkor kései szakaszában rendszerint leromlanak. Ehhez egyáltalán nem szükséges intenzív fizikai aktivitás, elég a rövid, kényelmes séta is, amennyiben rendszeresen elvégzik.

A kutatásból az tűnik ki, hogy szemben azzal, amit eddig gondoltunk, az agy kognitív funkciói idős korban is jelentős mértékben alakíthatóak. Az agy sorvadása tehát egyáltalán nem elkerülhetetlen.

Ez az eredmény azért is jelentős, mivel a világon több, mint 44 millió ember szenved demenciától, mely a Nemzetközi Alzheimer Szövetség szerint 2030-ra elérheti akár a 75,6 milliót is.

Dr. Erickson szerint a rendszeres testmozgással ugyan nem tudjuk teljességgel megszüntetni azokat a romló folymatokat, melyek végül Alzheimer kórhoz vezethetnek, de hosszú távra igenis lelassíthatjuk őket.

(Kép: telegraph)