Jump to content

Tervezd meg a napjaidat, heteidet

2019. 01. 04. 19:00

Új évet nyitottunk, ezzel együtt sokak remélnek valami újat, valami sokkal jobbat, mint ami tavaly volt. Ehhez nem várhatják ölbe tett kézzel a csodát, tenni kell érte.

Általánosan elmondható, hogy túl vagyunk terhelve. Tele vagyunk kötelezettségekkel, ráadásul ezek több felől érkeznek hozzánk. Helyt kell állnunk a családban betöltött szerepünkben, munkahelyünkön és még sorolhatnánk. Időpontokat kell betartanunk, teendőink elvégzéséhez arra van szükség, hogy következetesen észben tudjuk tartani, hogy mik a feladataink. Az ember feje úgy működik, mint egy számítógép, csakhogy a sok adatot hiába tárolja, mégsem tudja mindig felidézni.

Mire nap végén oda jutunk, hogy magunkra, családunkra figyeljünk, totálisan elfáradtunk, és azt is elfelejtettük, hogy a vacsorához mit kellett volna vásárolni. Éppen ezért érdemes tervezni. Nemcsak fejben, hanem az legyen látható, legyen nyoma is.

Sok családban található egy krétás, vagy filces tábla, amire naponta ki lehet írni, hogy aznapra mi várható. Szülői értekezlet, edzés, születésnap, vásárolni való, bármi kikerülhet a táblára, így a család minden tagja képben lehet. Mások parafatáblát helyeznek ki a lakás egy olyan részére, ahol biztosan mindenki megfordul, és mindenki láthatja a napi, heti teendőket. Akinek nincs ilyen táblája, lehet, hogy tapadós cetlikkel aggatja tele otthonát, hogy így jelezze magának határidős teendőit.

A mai technika a kezünkbe adta az okostelefonokat, amelyet ki lehet használni. Külön applikációk is léteznek a heti, napi feladatok megtervezéséhez, de elég lehet az is, ha csak a telefon naptárjába jegyezzük be tennivalónkat. Sokkal jobb azonban, ha a napi és/vagy heti teendőinkre rá is látunk. A vizualizálással hatékonyabban rögzülnek a feladataink.

Az új esztendőben összeszedettebbnek kell lennünk. Ha mást nem is fogadtunk meg, de azt talán igen, hogy sokkal következetesebben bánunk elvégzendő feladatainkkal. Nem csoda, hisz egyre több mindent kellene fejben tartani, de nem bízhatunk mindent csak az emlékezetünkre. Ha ez így van, akkor érdemes heti tervezőt vezetni, és ezen kívül, a zűrösebb napokat külön lehet nyilvántartani. A heti tervező azért is jó, mert át kell gondolni, hogy az adott héten mi várható.

Készíthetünk saját magunk is heti tervezőt, amely a hét napjait tartalmazza, így mindre rálátásunk lehet.

Ha készítettünk egy sablont, akkor már csak ki kell nyomtatni, és az otthonunk egy olyan pontjára kell kihelyezni, ahol mindenki látja, és minden otthonról elinduláskor, távozáskor rápillant a család minden tagja. A teendőink mellé azt is biggyesszük oda, hogy körülbelül mennyi időt vesz igénybe a feladat elvégzése. Természetesen lehetnek eltérések a feladatra szánt időben, de egyre pontosabban tudjuk a későbbiekben behatárolni az időkorlátokat. Különböztessük meg a nagyon sürgős és a fontos dolgokat. Mindegyik mellé oda lehet tenni egy jelzést. Elég csak rátekinteni a napi vagy a heti feladatlistára, és azonnal ki fog tűnni, hogy mire kell a következő napokban koncentrálni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)