Mi van benne?
A tökmag elsőszámú fegyvere a linolénsav, ami többszörösen telítetlen zsírsavként hozzájárul a szív és az érrendszer épségének megőrzéséhez. Az omega-3 típusúak közé tartozik, és nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára. Fokozott szellemi vagy fizikai munka esetén még többre van belőle szüksége a testednek. Glükozoidok is akadnak benne a növényi szterinek meg a jelentős mennyiségű B- és E-vitamin mellett – ezek mind antioxidáns hatású vegyületek, amelyek segítik felvenni a harcot a sejtek elhasználódását okozó szabadgyökök ellen. Sőt, lényeges mennyiségű cinket, vasat és rezet is rejt, amivel hozzájárul a vérszegénység megelőzéséhez, illetve a bőr és a haj szépségéhez. Fehérjetartalma segít az izomépítésben és a megfelelő emésztésben, a K-vitamin pedig segíti a máj méregtelenítő funkcióját és a csontok sűrűségének megtartását.
Mire használják?
Elsősorban prosztatavédő hatásáról ismert, így bátran adhatod a párodnak és az apukádnak. Segít leküzdeni az ondótermelésért felelős szerv megnagyobbodásos gyulladását, valamint jó hatással van a vizeletáramlásra. Ezt tetézi, hogy már az irokéz kultúrában is vízhajtóként tartották számon, amely nagymértékben elősegíti a méreganyagok kiürülését a szervezetből, valamint az éjszakai folyadékháztartás optimalizálásával hozzájárul a gyerekek szobatisztaságának kialakításához. Sőt, a vesekövek leggyakoribb fajtájának, a kalcium-oxalátos változatnak a megelőzésére is képes, mert csökkenti a kőképző anyagok jelenlétét a vizeletben.
A sütőtök magjából nyert kivonatot az L-triptofán tartalom miatt természetes hangulatjavítóként is alkalmazzák a depresszió elleni harcban. Az ízületi gyulladásban szenvedők számára ugyancsak hasznos, hiszen a gyógyszerek nem kívánt mellékhatásai nélkül enyhíti a kínokat.
Érdekesség, hogy a bélrendszeri élősködők ellen is hatékony. Gyorsítja tehát a gilisztás gyerekek gyógyulását, emellett pedig a bajba került házi kedvenceken is segít – de természetesen itt csak gyógyszerek adagolása mellett érdemes használni, nem pedig helyettük!
Hogyan érdemes enni?
A pirított magvak önmagukban rágcsálva is kitűnőek, de ha masszaként jobban csúszik, akkor tejjel és mézzel pépesítheted őket, aminek édeskés püré lesz a végeredménye. A pirított magvakat bármilyen krémlevesre szórhatod, valamint burgonya-, rizs-, és zöldségköretekre is. A házi kenyerek, péksütemények és pogácsák egészséges összetevője is lehet, míg a saláták ugyancsak mennyeiek vele. Polentával, azaz kukoricamáléval keverve olyan tápláló, de nem hizlaló finomságot dobhatsz össze belőle, mely garantáltan kellemes érzést nyújt a hűvös estéken. Ízvilágát illetően jó barátja az édesburgonya, a sárgarépa, a mandula, a sárgabarack és az áfonya.
Tökmagos pogácsa: egy egészséges recept
Szitálj egy nagyobb tálba egy kiló tönkölybúzalisztet – a fehéret és a teljes kiőrlésűt tetszés szerint keverheted, állítólag 7:3 arányú vegyítés a legideálisabb –, majd morzsolj bele 15-20 deka pálmazsírt. A 20 deka tökmagot vágd nagyobb darabokra, keverd hozzá, s kanállal nyomj egy mélyedést a massza közepébe. 5 deka friss élesztőt futtass fel 2 deci langyos tejjel, egy teáskanál cukorral és 4 deci tejföllel, öntsd hozzá, gyúrj tésztát belőle, lisztezd be a tetejét, és letakarva hagyd kelni egy óráig. Utána nyújtsd egy centis vastagságúra, szaggasd tetszőleges formájúra, majd tedd sütőpapírra vagy enyhén zsírozott tepsibe. Sütés előtt újabb félóra kelésre van szüksége, felvert tojás jöhet a tetejére. Tíz perc alatt sül pirosra, ha előmelegített, 180°C-os sütőbe teszed. Az adag elvileg 8 főre elég, de feleannyian is hamar eltüntetik.