Jump to content

A tehetséggel születni kell vagy csinálható is?

2018. 10. 14. 19:00

Ha valaki valamiben nagyon jó, azt tehetségesnek nevezzük, és amit csinál, azt úgy látjuk, hogy játszi könnyedséggel teszi. A tehetséget isteni adománynak, talentumnak nyilvánítjuk, és ezzel a kivételességgel nem sokan rendelkeznek. 

Miért is nem? Egy hegedűművész úgy szólaltatja meg hangszerét, ahogy sokan csak álmodoznak arról. Valójában pedig mindenki számára adott a lehetőség, aki hegedűt és vonót tud a kezébe venni. Sőt… Még műkarral is profizmusra lehet emelni a hegedülés szintjét.

Tehát, aki tehetséges valamiben, az eredendően az, és a gyakorlás csak a meglévő tudás csiszolása. Legalábbis ezzel szeretjük áltatni magunkat, és ha valamiben nem vagyunk olyan jók és eredményesek, akkor nem magunkban keressük a hibát, hanem azt más, külső tényezőkre lehet fogni. A tehetség tehát tekinthető csodának, amely nem mindenki számára adatik meg. A tehetség megítélésének egy másik változata, amikor azt sokkal inkább kitartó gyakorlás, elhatározás eredményének tartják, vagyis a tehetség lehetősége mindenkiben adott, de a legtöbben nem fordítunk elég időt és energiát, hogy egy területen kiválóságok legyünk. A tehetség kutatása erre a két táborra oszlik, vagyis akik a tehetséget az örökletességhez kapcsolják, valamint az elszánt gyakorláshoz.

A tehetség azt jelenti, hogy valaki valamiben kiváló. Csakhogy kiválónak lenni gyakorlás nélkül lehetetlen. Akkor ezt azt jelentené, hogy a tehetséget örökölni is kell, valamint hatással vannak külső tényezők is? Kicsit olyan érzésünk lesz ezzel kapcsolatosan, mint amikor választ szeretnénk kapni arra, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Az már biztos, hogy ha valamit kitartóan gyakorlunk, napi szinten az életünk részévé tesszük, akkor az agyunk átalakul. Vegyük csak példának a taxisofőröket. Nem tesznek mást, mint utasokat szállítanak „A” pontból a „B”-be. Igény szerint a legrövidebb útvonal képét vázolják fel agyukban. Minél több időt töltenek taxizással, annál jobban tudják magukban felvázolni a mentális térképet, annál inkább javul a téri memóriájuk és nő a hippokampuszuk.

Aztán ott vannak a dadogók, akik alapvetően nem állhatnának színpadra vagy kamera elé, mert nem oda valók beszédhibájuk miatt. Eleve be sem kerülhetnek a színi világba, csakhogy a valóság az, hogy számos híresség vált azzá annak ellenére, hogy dadogással küzdöttek. A dadogásnak genetikai tényezői vannak, ám tartós gyakorlással az agy átalakítható úgy, hogy ez a hiba megszűnjön.

A vakok vagy gyengénlátók, akik kénytelenek a Braille-írást „olvasni”, azaz letapogatni, az agyuk is alkalmazkodik a helyzethez, átrendeződik.

Kísérletekkel azt is bizonyították, hogy azok a betegek, akik súlyos fejsérülést szenvedtek el, vagy egy stroke következtében állt be állapotukban változás, célzott és huzamos ideig tartó gyakorlással akár teljesen rendbejöttek.

Ha egy család több generációjában fellelhető a tehetség, akkor azt egyértelműen az öröklésnek tulajdonítjuk, de hány olyan szegény és szerény családból származó gyermek van, akinek semmilyen felmenője nem mutatott tehetséget. Egy biztos, hogy a tehetség kinyilatkoztatása célzott gyakorlással érhető el. Nem elegendő a monoton gyakorlás, hanem mindig a következő lépcsőfokot kell megcélozni, és annak megfelelően gyakorolni. Ehhez kitartásra és elszántságra van szükség.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=DdY5FNMzq0Q)