Jump to content

Legyen már végre önálló!

2018. 06. 30. 19:00

Elérkezett a nyári szünet, a gyerekek már két hete élvezhetik a pihenést. Nem mindegyik szülő számára olyan nagy öröm ez, hiszen sokaknak fejtörést okoz, hogy gyermeküket hol helyezzék el ez idő alatt.

Amikor azon törik a szülők a fejüket, hogyan oldják meg a gyerekek elhelyezését a szünet ideje alatt, többféle választás is felmerülhet. Talán nem is tudják, micsoda nagy segítségük van azoknak, akiknek a nagyszülők segíteni tudnak. Mások táborokba íratják a gyerekeket, hogy abban az időben, amíg a szülőknek dolgozniuk kell, megoldott legyen a gyerkőcök felügyelete. Egy igencsak drága megoldás a bébiszitter fizetése.

Akik számára évről évre nagy gondot okoz a nyári szünet, azok már alig várhatják azt a kort, hogy gyerkőcük annyira önálló legyen, hogy nyugodt szívvel otthon merjék hagyni. Nemcsak a nyári szünet megoldása a lényeg, hanem az is, hogy magabiztos, önálló felnőtteket küldjünk ki a társadalomba, akik megállják a helyüket bármilyen körülmények között. Már gyermekként döntéseket kell hozniuk, meg kell oldaniuk helyzeteket, problémákat. Felnőttként jól tudjuk, hogy mennyi viszontagságon kell keresztülmennünk, és sokszor az dönt, hogy mennyire vagyunk rugalmasak, önállóak, magabiztosak.

 Az önállóságra való nevelést már babakorban érdemes megkezdeni. Nem azt jelenti, hogy soha nem korlátozzuk semmiben, hiszen az akár életveszélyes is lehet, ha számításba vesszük, hogy a gyerekek mennyire bátrak, nincs félelemérzet bennük. Mégis hagyni kell számukra, hogy a környezetüket felfedezzék, hogy érdekes dolgokat felfedezzenek. Normális keretek között, de hagyni kell, hogy a lépcsőn mászkáljon a kisgyermek. Nem kell minden pillanatban a kezüket fognunk, hagyni kell számukra elég szabadságot. A háttérben persze úgyis ott állunk, és ha kell, azonnal segítő kezet nyújtunk nekik, de ha nem is próbálkozhatnak, akkor kiöljük belőlük a próbálkozást, az akarást.

Tudatosítani kell gyermekeinkben, hogy ott vagyunk velük, és ránk mindig számíthatnak. Motiváljuk, erősítsük, biztassuk és segítsük őket. A gyerekek legközvetlenebb tanítói a szülők, így amit mi teszünk, azt utánozzák. Sok mindent ezért is kell nekünk megmutatnunk először, és aztán hagyni kell, hogy maguk is megpróbálják. Egyedül. Ha kell segítsük, de ha boldogul magától, még ha kezdetben sután is, bátorítsuk. Ne essünk abba a hibába, hogy túl sokat várunk egy gyermekeinktől. Bármennyire okosak, ügyesek, képességeikhez és korukhoz mérten bízzunk rájuk feladatokat.

Már pici gyerekként be lehet őket vonni a házimunkába. Az sem baj, ha utánuk kell takarítani, örüljünk annak, hogy aktívan részt vesznek a feladatokban. Ha az önállóságra nevelést már kisgyermekkorban tudatosan elkezdjük, akkor talán csak néhány évet kell úgy átvészelni, hogy a nyári szünet egy részében megoldást keresünk az elhelyezésére.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: home.bt.com, payh.org, mommawithoutaclue.com)