Jump to content

Gyermekbántalmazás már magzati korban

2017. 09. 22. 19:00

A családon belüli erőszak sokat emlegetett mai társadalmunkban, amely kihat az egész család életére. A gyermekbántalmazás sem ritka, azonban a magzatokra is nagy hatással van az mit és hogyan tesznek szüleik. A gyerekek élete azonban már magzati korban is veszélyben lehet.

A várandós állapot azt feltételezi, hogy az édesanya fokozottan figyel saját és benne növekedő magzatának egészségére. A legfontosabb, hogy egészséges újszülöttet hozzon a világra. Az élet tehát nem akkor kezdődik, amikor megszületik egy baba, hanem már a méhen belül, és a gyermekvédelem is onnan indul. Az, hogy milyen körülmények között várja a kismama a babáját, nagy hatással lehet mind a magzat testi, mind pedig lelki fejlődésére. A mai fejlett korunkban már sokkal nagyobb figyelmet szentelnek a magzati létnek és képességeknek. A világunk ugyan egyre fejlettebb, de nagy a stressz az emberekben és már úgy fejlődik a baba az anyaméhben, hogy zűrzavar, káosz, idegeskedés veszi körül. A magzat működőképes érzékszerveivel már méhen belül átél ingereket, és képes emlékezni, tanulni is. Születése után ez csak fokozódik, azonban ez azt jelenti, hogy már az anyaméhben is képes ezekre.

Már a terhesség első trimeszterében megjelennek a magzat szervei, azonban azok még fejletlenek, mégis képes már apró mozgásokra. Néhány héten belül az idegsejtek hatalmas fejlődésnek indulnak, azután pedig egyre fogékonyabb az ártó hatásokra. A második trimesztertől már minden érzékszerve működik, a 20. héttől pedig már a fájdalmat is érzékeli. Mivel már a hangokat is hallja, így reagál szülei beszédére. Igazi társas lény, aki szereti a simogatást. Ha egy időben több magzat is fejlődik egy méhen belül, akkor az ikrek gyakran érintik meg egymást, összeölelkeznek.

Biztonságos hely az anyaméh, de ugyanúgy érzékelnek a magzatok mindent. Csak addig nyújt igazi védelmet, amíg az édesanya is vigyáz magára. Nemcsak arra gondolunk itt, hogy meg kell választani a megfelelő közlekedési eszközt, amivel minél biztosabban tud mozogni, és nem is csak arra, hogy egyre növekvő pocakját megvédje eséstől, ütéstől. Már akkor ügyel az édesanya magzatára, amikor megválogatja, hogy mit eszik. A várandósság alatt elfogyasztott ételek ugyanis befolyásolhatják a gyermekkori derékméretet. A magas zsírtartalmú ételek fogyasztása a kismamáknál azt eredményezi, hogy a magzatok agyának az a része, amely az anyagcseréért felelős, megváltozik, és már gyermekkorban elhízáshoz vezethet.

Szinte mindenki életében valamilyen szinten jelen van a stressz, de a kismamákat sokszor nyugtatgatják, hogy ne idegeskedjenek, mert ártanak a magzatuknak. Jobb, ha ezt megfogadják, mert kísérletekkel is igazolták ezt az állítást. A túlságosan feszült várandós nők babái gyakrabban születnek kis súllyal, és sírósabbak, ingerlékenyebbek, valamint hajlamossá válhatnak pszichés betegségekre is.

Bármikor megfázhatunk, de kismamaként ezt is legjobb lenne messziről elkerülni. Nemcsak a magzati korban okozhat ugyanis problémát, hanem a gyermek megszületése után is. Az anya szervezetét megtámadó vírusok, baktériumok hatással vannak a babára is, és a későbbiek során allergia vagy asztma formájában jelentkezhet a gyerkőcnél.

Egy várandós nő ne dohányozzon, ne drogozzon, és ne fogyasszon alkoholt. Ez alapelv ebben az állapotban, hiszen hat a magzatra is. Csakhogy az apa alkoholfogyasztása is hatással lehet a magzatra, ha a fogantatás előtti időszakban az apa rendszeresen fogyasztott alkoholt.  

A magzati korban ért negatív és károsító hatások kihatnak a felnőtt életre is, ezért nagyon fontos, hogy a még meg sem született gyermeknek is nyugodt, szeretetteljes és egészséges légkört biztosítsunk.

(Forrás: marmalade.hu/ indianexpress.com, allthingsgud.com, lucidatreatment.com/képek)