Jump to content

Már a szex sem a régi

2017. 04. 29. 17:00

Semmi sem az, ami régen volt. Nem is baj az, hogy a világ és vele együtt minden más is változik, ha az a jó irányba halad. Szexuális magatartásunk is változóban volt egykoron is, ahogy most is, és valószínűleg így lesz ez a jövőben is.

A változó életmóddal együtt jár, hogy az erkölcsi szabályok is igazodnak ezekhez a változásokhoz. A szülőknek nehéz dolga van ebben a kérdésben, pedig a felvilágosítás java az ő feladatuk. A tankönyvek leginkább az anatómiai résszel foglalkoznak, valamint a szexualitással járó betegségekre és a terhességre tér ki, holott arra is nagy szükség lenne, hogy a gyerekek megértsék mit is jelent az elköteleződés. Természetesen a szexualitás érzelmi hátteréről is kellene beszélni, de ebben maguk a felnőttek is bizonytalanok sok esetben. A leginkább biztonságban lévő gyerekek azok, akik normál felépítésű családban élnek, szeretetteljes közegben nőnek fel, szüleiktől a mintacsalád képét kapják meg.

A kamasz fiatalokra hatással vannak hormonjaik, az egész világ számukra csupa érthetetlen zűrzavarrá válik ebben az időszakban, és ilyenkor szembesülnek a szexualitással is. Képi és audiovizuális formában már nagyon korán találkozhatnak szexuális tartalmú fotókkal, videókkal, és a kíváncsiság, a társas kapcsolatok révén egyre korábban kezdenek egymás iránt érdeklődni a gyerekek. Nehéz is ezt kivédeniük, hiszen milliárdos nagyságrendű erotikus vagy pornográf tartalmú dokumentum kerül elő naponta, és hamar gazdát is cserélnek, így még szélesebb körben bombáznak minket ilyet tartalommal.

A hazánkban elkezdődött szexuális forradalom a nyugaton már jóval korábban megjelent. Ahogy a technika lehetővé tette, ez a jelenség még inkább kiteljesedhetett. Nemcsak mennyiségében volt változás, de minőségében is. Mindig is volt olyan ember, aki a nagy átlagtól eltérően élte meg szexualitását, identitását és mást tartott helyesnek, élhetőnek, mint az emberek többsége. Az emberiség ezt mindig igyekezett kordában tartani. Ma is vannak még fenntartásaink, de egyre demokratikusabbak és elfogadóbbak vagyunk ezzel szemben.

Gyermekeink már ebben nőnek fel. Abban, hogy ennyire nyíltan és könnyen elérhetik a szexuális jellegű tartalmakat, sőt mi több, egyre fiatalabban élnek is a szexualitással. Felmérések szerint a 14-15 éves korosztályú lányok és fiúk harmada nem szűz, tehát legalább egy aktust már megéltek. Megdöbbentő, de a 16 éves fiatalok majdcsak fele rendszeres szexuális életet tud magáénak. Nemcsak a telekommunikáció hatásának köszönhető ez, hanem annak is, hogy a gyerekek sokkal korábban érnek, már ami a fizikai fejlődést illeti. Csakhogy egyáltalán nincs összhangban a testi érettség a lelkivel.

After-sex az új módi

Az internet segítségével egyre újabb szextrendek terjednek el, amelyet a fiatalok már csak azért is kipróbálnak, hogy ezáltal jobban elfogadják őket, valamint vagányabbnak tűnjenek. A közösségi oldalakon való jelenlét nélkül már szinte nem is létezik se fiatal, se idősebb. Hozzá is szoktunk ahhoz, hogy sokan minden mozzanatukat így dokumentálnak. Arról azért nem szívesen tájékozódik senki, hogy ki kivel és mikor élt meg egy szexuális aktust. Eddig legalábbis. Ám ez is egy új hóbort a fiatalok között, hogy szexuális együttlétüket egy közös fotóval dokumentálják. Még ha semmi intim részletet sem tartalmaz egy ilyen fotó, akkor is visszaélések áldozatává válhat a fiatal, ezt nem túl jó ötlet. Egyre vadabb, extrémebb szexuális újdonságokkal rukkolnak elő, fiataljaink pedig befolyásolhatók.

(Forrás: marmalade.hu | rocketminx.files.wordpress.com, kickofjoy.com, fucsia.co/képek)