Jump to content

Rongybabaként dőlnek ki a sorból

2016. 08. 23. 17:00

Hamarosan kezdjük az új tanévet. Az iskolai évnyitó az első összejövetel a hosszú nyári szünet után, amely végképp mindenki tudatára adja, hogy hivatalosan is megkezdődik az iskola. Az évnyitó ünnepség az első megpróbáltatás. Ezt akár vehetjük szó szerint.

Emlékezz vissza iskolás éveidre. Majdnem minden évnyitón, évzárón volt egy-egy sorból való kidőlés. A tanévet megnyitó és lezáró ünnepség is nyári időszakban van, amikor már vagy még meleg van. Az izgalom, az időjárás, a sok egy helyben való álldogálás könnyen okozhatja többek ájulását. Ha nyitott térben is van az iskolai esemény, a tűző nap, a meleg, a kicsi légmozgás szintén rosszullétet eredményezhet. Sokszor észre sem venni, hogy valami gond van, csak amikor összerogyik, és a földre kerül a beteg, akkor tudjuk meg. A beteg is csak pillanatokkal előtte érzi magát gyengének, egyre gyengébbnek. Szinte ideje sincs szólni senkinek, mert addigra eszméletét veszíti. Előtte azonban elsápad, a semmibe meredő tekintete lesz és dülöngélni kezd. Kisebb korban nem annyira jellemző ez, de a hirtelen növekedésnek indult kamaszokra már inkább. Főleg, ha zártabb helyen zavarják le ezt az eseményt, és a terem levegőtlen az is okozhatja azt, hogy eszméletüket veszítik néhányan.

Nem komoly egészségügyi probléma áll a rosszullét hátterében, hanem hirtelen leesik a diákok vérnyomása. Normál esetben a vérnyomás esését érzékeli a szervezetünk és igyekszik az agy felé áramló vér mennyiségét megnövelni, hogy az egyensúlyt tartani lehessen, így az ájulás nem következik be. Igen ám, de a kamaszkorra nem csak a hangulatingadozás, a viselkedésbeli változások, a szárnypróbálgatások jellemzőek, hanem az is, hogy ebben a korban azok a receptorok, amelyek a vérnyomás szabályozásában részt vesznek, a kamaszoknál egyáltalán nem működnek tökéletesen. A nyomott melegben, vagy a levegőtlen helyen az erek kitágulnak a jobb vérellátottság érdekében, mivel azonban a vérnyomás szabályozása labilis ebben a korban, mégis leesik a vérnyomás, amely eszméletvesztéshez vezet. Az ájulás ijesztő kívülről nézve, azonban a szervezet védelmi funkciója ez, ugyanis így a beteg feje és teste egy szintbe kerül, a vérnyomás kiegyenlítődik. Az agy végre megfelelő mennyiségű vérhez jut.

Az esés következtében megütheti magát az ájult diák, de létfontosságú szervei oxigénhez jutnak, így az elhanyagolható sérülésnek minősül. Amint megtörténik a földre rogyás, nagyobb teret kell biztosítani, hogy kapjon levegőt, lábait fel kell kicsit támasztani, így agyába több vér tud áramolni. Ha szoros az ünneplő ruházata, akkor azon lazítani szükséges. Nem sokkal később magához fog térni, ha pedig sikerül felülnie is, gondoskodni kell arról, hogy bőven fogyasszon folyadékot.

(Forrás: nj.com, momjunction.com/képek)